|
Témaindító hozzászólás
|
2016.03.01. 17:09 - |
Bizony DC keskeny utcácskái is megérnek egy misét. Vannak köztük szűkek, tágasak, nyirkosak, vérfagyasztóan sötétek, és neonfényben fürdők is. Ahogyan a főutcákról, innen is eltalálsz mindenhová, sokszor még több helyre is, mint gondoltad volna. Tudtad például, hogy ott egy titkos hackerlabor van? ...Elhagytad, a csapóajtót bezárták. Sebaj, barátocskám, talán majd máskor benézhetsz, ha esetleg nem tévedsz el újra. |
[7-1]
Mikor végre elért az ágazáshoz, ahol le kellett fordulni, csak akkor emelte fel fejét. Szemügyre vette az utca azon részét, amit szeme világával érzékelhetett a homályosan világító lámpafényeknél. A távolban látott némi mozgást, így megkockáztatta, hogy talán Davina és a zsaru cimborája lesznek azok. Megindult a célpont felé, és kósza reményeket fűzött hozzá, hogy nem a helyi bérgyilkos bagázs közé csapódik majd. Na nem mintha megvetette volna az ilyeneket, hisz valakiknek mégis lendületbe kellett hoznia az élet körforgásának rozsdás kerekeit, csak éppen nem ő szeretett volna lenni a következő, akit bedarál ez a bizonyos kerék. Óvakodva lépdelt, és próbált minél kevesebb feltűnést kelteni, annak érdekében, hogy könnyedén el tudjon sétálni a látott figurák mellett, ha mégsem a keresett személyek volnának.
Szerencséjének volt betudható, vagy éppen a kiváló időzítésének, hogy a két nőbe akadt bele. Magában hálát adott minden égi erőnek, amiért aznap éjjel álmos kinézettel és könnyen legyőzhető állapotában nem kellett konfliktusba keverednie, avagy kezdeményeznie. Persze az éjjel még hosszú volt, és maga se tudta mire számíthat majd.
Davina örömhulláma nem igazán hatotta meg, és hozzá hűen reagálta le a dolgot. Míg a lány a nyakába csimpaszkodott, ő megkövülve állt, akárcsak egy szobor. Nem szándékozott bármily viszont érzelmet kimutatni, hisz egyáltalán nem voltak ilyenek birtokában. Sőt! Még csak partner se volt Dav rájátszásában, túlzottan erőltetettnek érezte a dolgot.
Zsebre dugott kézzel hallgatta Davina áradozását a „régi szép időkről”, igazából csak fél füllel hallgatta a nem túl izgató tartalmat, közben pedig erősen szuggerálta a rend őrét. Minden vonását a fejébe akarta vésni, hátha a későbbiekben még hasznára válhat. Lehet, hogy már túlzottan a másik fél aurájába mászott ezzel, ám ez őt cseppet sem zavarta.
- Most is ezt csináljátok, nem? - kérdezte meg sugárzó jóindulattal, amikor a mondókája végére ért Davina. Persze a felvetődő kérdés inkább volt költői, mintsem megválaszolandó, mert lássuk be Isaac mégis csak egy lakásba élt a testvérpárral, amit már jó párszor meg is bánt.
- Hogyan? - nézett kissé morcosan a lányra. Még mindig mérges volt azért, hogy a késői avagy korai keltéssel ajándékozták meg aznap – Szarul – motyogta az orra alatt, és ezzel le is tudta a dolgot, még ha Davina buzgón is próbálta lelkesíteni a társaságot. Hát szomorú tény, hogy Isaac mindig is inkább a hangulatromboló kategóriába tartozott, így a gyenge próbálkozásra is csak negatív visszajelzést tudott adni.
- Zsarunéni – biccentett oda –, nem mondom, hogy örvendek, mert nem túl örömteli pillanat – közölte a maga lehangoló és egyben udvariatlan modorával. Talán nem egy zsaruval kellett volna így beszélnie, de sajnos hajnalok hajnalán mikor ballábbal ébredt fel, nem tudta a mosolygós inkompatibilis oldalát mutatni. Így inkább egy kellemes ásítással eltusolta mondatának végét, hátha ennek hatására kevésbé válltak kivehetővé a szavak.
Miközben Davina erősen próbálkozott a jobbnál jobb menekülési utakkal, ahogyan szavakkal játszott, és igyekezett látszólag Winter kedvére tenni, Isaac kárörvendő módon nevetett legbelül, és igyekezett kifelé nem mutatni számára micsoda műsor az egész. Legszívesebben mint egy háziállatnak megvakargatta volna lány fejét, egy „Jól van, ismét nem hagytad, hogy csalódjak benned!” mondattal. Mondani se kell, hogy nem a szívének legkedvesebb helyet töltötte be Davina, mindenesetre néha jól el szórakozott rajta unalmasabb napjain, máskor pedig meg tudta volna fojtani egy kiskanál vízben.
Amikor rá esett a szó csak egy egyetértő fejet vágott, majd bólintott, mintha teljes mértékben támogatná az ötletet. Ebben viszont tényleg volt igazság, ugyanis valóban hazamehetett volna rendőrnéni alukálni, hogy aztán Isaac is kidőlhessen, persze csak azután, hogy elmesélte pár szóban Davnak, mennyire utálja az ilyen hajnalokat.
- Hát persze. Zsarunéni, ne tessék a mi díszkíséretünkkel bajlódni. Mennyen haza aludni, úgyis tiszta karika a szeme alja – talán nem ez a leghatásosabb mondat, amikor éppen a rend őrét szeretnénk kiütni a szolgálati idejéből. Bár reménykedett benne Isaac, hogy hirtelen előugrik Winterből a magára adó nő, és rohan haza a kis tükréért, hogy ellenőrizze a hallottakat.
Davina könyörgő tekintetét egy sokat mondó pillantással reagálta le. Kilehetett belőle olvasni a „ezért számolunk” vagy éppen a „ez drága lesz neked” kifejezéseket, és még sok más hasonlót, amit fantáziánk megengedhetett magának ezzel kapcsolatban.
Mivel hamar megszülettek a fejében azon gondolatok, hogy mivel tudná a jövőben törleszteni Davina a tartozást, így elkezdett pozitívabban és kissé kreatívabban hozzáállni a témához.
- Dav – lépett tőle szokatlan közelségbe a lány mellé, és még át is vetette a karját a másik vállán –, van otthon az a dolog – igyekezett minél inkább suttogni, de úgy, hogy azt még a harmadik fél is hallhassa. Közben pedig nagyon reménykedett benne, hogy Davina hamar fog kapcsolni –, és bár tudom, hogy egy ideje nem voltál a lakáson, és így nem is lehetsz vele tisztában – itt kis hatás szünetet hagyott, és ez egészen kicsit halkított eleve suttogó hangján –, de Raphael betegsége egyre rosszabb – ingatta lemondóan a fejét. Sajnos a kis hazugságához kénytelen volt egy független félt is bevonni, aki szerencsétlen főnöke lett, akinek az egész helyzetről tudomása se volt – Ő jött volna ide legszívesebben, de aztán felkeltett, amit tudjuk mennyire utálok – hangsúlyozta ki mondta végét – Így kénytelen voltam én jönni, borzasztó nem de? Már szédül is ha csak feláll, és talán fertőző is – sóhajtott fel – Gondoltam felkészítelek, mire is számíts – nagyon reménykedett, hogy Davina nem veszi túl komolyan a dolgot, és nem dől be Isaac hamis szavainak, ellentétben Winterrel, akitől nagyon is várta azt a védekező mechanizmust, hogy járvány veszély idején inkább haza tántorogjon. |
"A munkahelyet nem tanácsos összekeverni a magánélettel."
Davina komolyan elgondolkozott, vajon mennyiben számít rossz dolognak, hogy ugyanott fekszik le aludni, ahol a fizetését kapja. Abban a tekintetben biztos nem olyan gáz, hogy elég csak felslattyognia a csigalépcsőn, és máris a lakásában ácsorog. Esetleg ha egy átmulatott éjszaka után túlalszik, a késése sosem ér el hatalmas magaslatokat, hiszen az időpontja lent vár egy emelettel. A kulturált kinézet ebben az esetben nem túl mérvadó, természetesen. És ha munka közben a privátszférába nyomulás közben olyan illetlen gondolatai támadnak a vendéggel kapcsolatban, és látszólag ő is hasonlóra gondol Davina jelenlétében, valóban olyan borzalmas a tény, hogy pár lépéssel ismerős, kényelmes környezet felé irányíthatja a delikvenst? Persze, hogy nem. Így tehát nem kérdéses, a lány mennyire hitt ebben a buta szájkoptatásra használt mondásban. Mert hogy másra nem volt jó, az is biztos.
- Nem mászkálok egyedül - villantotta széles mosolyai egyikét Winterre, miközben a kabátja zsebében kutatott egy cigarettásdoboz után. Eredménytelenül, persze. - Most ketten vagyunk, nem igaz?
Annak viszont igazán örült, hogy semmiféle további kérdést nem kapott a sztorijával kapcsolatban. Még csak az kéne, hogy további csávába húzza magát, és ami még szörnyűbb, Zsarubácsit is. Biztos volt benne, hogy az öröme még határtalanabb lenne, ha soha többé nem kellene hallania és látnia olyan dolgokat és személyeket, amik ahhoz a naphoz kötik. Persze, mint már mondtam, ez Davina életében természetesen egészen különös, és még ennél is kivitelezhetetlenebb esemény lett volna. Ahhoz képest, hogy elégedett életet élt, szinte sosem úgy alakultak a dolgai, ahogy ő azt szépen eltervezgette magában. És mindez folytatódik Isaac-kel.
Hol a francban lehet?! A telefonja ugyan jelezte az üzenet érkezését, de nem akarta úgy megnézni, hogy a nő is láthassa, így aztán vakon továbbindult. Bízva bízzál, és megsegítenek, vagy valami ilyesmi.
- Nem olyan sokára ott vagyunk már, ne aggódj. Nem rossz környék ez.
És persze az a sikoltás is csak a fejedben létezik, Winter. Davina visszafordult a rendőr felé, aztán mintha csak egy barátnőjével lenne, belékarolt, mindeközben rendületlenül mosolyogva tovább. Valójában nem lett volna meglepő, ha ezért a viselkedésért Winter ott helyben lekapcsolja, hiszen legalább olyan furcsa volt, mint az árnyékokban megbúvó alakok. Nem csoda, hisz itt nőtt fel, és végtére is, még mindig kábítószer hatása alatt volt. Tökéletesen beleillett a környezetébe, csupán az oldalán sétáló nő tűnt ki makulátlan hajával és ruhájával onnan.
- Már csak pár méter, és...
A szemei a sötétből felbukkanó körvonalakra ugrottak, és miközben egy ijedt sikkantást visszafojtott, igyekezett nem olyan rémültnek kinézni, mint Winter mellette. Talán hosszú évek óta lakik itt, de még mindig nem sikerült hozzászoknia sötét alakokhoz. Persze csak szó szerint; képletesen értve rengeteggel találkozott már, emellett pedig elég lenne csak a tükörbe pillantania reggel, hogy garantáltan egy újabb agyilag visszafejlődöttel találkozzon szembe. Nem hiányzott neki ez a stressz.
Persze félnivaló nem volt, hiszen csak Isaac volt minden rémületének okozója. Ha nem számított volna rá, hogy hamarosan összefutnak, minden bizonnyal előveszi beporosodott harcművészeti tudását. Miközben megkönnyebbülten felkacagott, és a srác nyakába omlott, meg is osztotta társaságával ennek a történetét.
- Ó, Jézusatyám! - És ezzel el is eresztette szegény, álmából felvert foglyát. - Majdnem lekaratéztalak, Isaac. Tudod, mikor kicsik voltunk, láttunk egy filmet a tévében Raph-fal - a bátyámmal -, és úgy gondoltuk, milyen király lenne, ha mi is úgy tudnánk hadonászni a karjainkkal meg a lábainkkal. - Bal kezét a mellkasa elé emelte, míg a jobbot erre merőlegesen kitartotta, hogy szemléltesse hatalmas tudását, végül megrántotta a vállát, és újra nevetett egyet magában. - Persze a vége az lett, hogy összeverekedtünk, és foggal-körömmel nyúztuk a másikat. Talán onnan származik ez a sebem... - Tompult el a hangja, miközben rákezdett a kabátja eltávolítására, azzal a szándékkal, hogy az ismeretlen eredetű testi deformálódásait nyilvánosságra hozza. Winter és Isaac szerencséjének köszönhető, hogy feladta félúton ilyennemű próbálkozásait, és ehelyett újra társaságuk újdonsült tagjának szentelte minden figyelmét. A kezeit eközben mélyen a zsebeibe rejtette, így mikor lépkedett, kissé pingvines mozgást produkált.
- Hogy vagy? Örülök, hogy látlak, egyébként, még ha ilyen későn is. Ő itt Winter Rosedale, a BDIS rendkívül lelkiismeretes rendőre - Itt erősen szuggesztív tekintettel egyenesen Isaac-re bámult, miközben gondolatban átkonvertálta magát kereszténnyé, hogy áldozhasson kicsit a névmemória isteneinek oltárán. Vagy ahhoz nem kereszténynek kell lenni? -, és csakis azért van itt, hogy engem hazakísérjen. Hát nem édes?
Fejét félrebiccentve mosolygott a nőre, mintha az egy terráriumban tárolható kisállatka lett volna. Félő, ő gyakran valóban így kezelte az embereket; mintha nem lennének azok. Mindenki magából indul ki, ugyebár.
- Van egy jó hírem! - jelentette be hirtelen, és milliméteres helyváltoztatással kocogni kezdett háttal abba az irányba, ahonnan Isaac érkezett. Hogy az éjszaka hűvöse, vagy a bevett drog késztette erre, nem volt tiszta számára, csak annyit érzett, ha nem mozog kis időn belül, meg fog bolondulni. - Most, hogy a jó barátom itt van velem, már nem is kell fáradoznod, Winter. Már jó kezekben vagyok, nem igaz, Zac?
Davina testi épségének érdekében csak remélhette, hogy záros időn belül leszokik a hasonló becenevek tudatalatti használatáról, különben maga Isaac köpi be őt valamiért Winternek. A lány így is sejtette, hogy vékony jégen táncol, ettől függetlenül rendületlenül szteppelt tovább kilenc centiméteres sarkain.
Vigyél haza, könyörgött a tekintete, és megfogadta - valószínűleg sokadszorra barátságuk rövid pályafutása alatt -, hogy bármit megtesz, amit a srác kér tőle; ha kell, még a szobáját is kitakarítja. Persze csak ha nagyon muszáj. |
Winter végtelen türelemmel hallgatta Davina fecsegését, túl fáradt volt ahhoz, hogy emiatt bosszankodjon. Mivel bízott benne, hogy a lány nem vár tőle érdemleges választ, így nem is figyelt oda rá különösebben. Mikor a cipőjét mutogatta, engedelmesen pillantott a lábbelire, mintha csak egy kicsit is érdekelné a dolog, és egyetértően hümmögött a sok sületlenségre, amit összehordott. A tegeződésre is könnyedén rábólintott, amúgy sem szerette, ha magázzák, attól mindig vagy tíz évvel öregebbnek érezte magát. Mikor elindultak a megadott irányba, Dav éppen azt kezdte ecsetelni, hogy Winter az összes lányoknak járó szórakozásból kimarad, csak azért mert zsaru. Erre ő összeráncolt homlokkal pillantott az anyósülés felé. Nem nagyon értette, hogy mire gondol a lány, de őszintén megvallva nem is igazán akarta tudni. Már épp azon volt, hogy egy vállrándítással elintézze a dolgot, mikor Dav megtörve a drámai csendet folytatni kezdte mondandóját. Valaki, akivel szívesebben megismerkedne közelebbről... Csak remélni tudta, hogy a lány nem vette észre hirtelen zavarát, ahogy egy pillanatra erősebben szorította meg a kormányt. Kétségbeesetten próbálta stabil mederbe terelni a gondolatait, miközben akaratlanul is az a bizonyos személy rémlett fel előtte.
- A munkahelyet nem tanácsos összekeverni a magánélettel - közölte vele a mondatot, amit magának is újra és újra elismételt, és amivel valószínűleg pont annyira tudta meggyőzni Davinát, mint saját magát. Semennyire.
- Szóval nem, sajnos nincs izgalmas sztorim - tette hozzá és sajnálkozó mosollyal próbálta leplezni zavarát. De hé... itt neki kéne feltenni a kellemetlen kérdéseket, nem igaz?
Kíváncsian várta, hogy vajon milyen magyarázattal áll elő Dav az üldözőit illetően. Látszott rajta, hogy nem örül a kérdésnek, és a hosszú csendben már kezdte azt hinni, hogy nem is ad rá semmi konkrét választ. Aztán végül nagy nehezen belevágott a mesélésbe, de Winter már az első mondatánál meglepetten kapta fel a fejét. Hogy mondta? Gage? Nahát, neki pont van egy ilyen nevű ismerőse... Persze könnyen lehet, hogy nem ő az egyetlen a városban, akit így hívnak, de volt egy olyan érzése, hogy ugyanarra gondolnak. Egyáltalán nem lepné meg, ha kiderülne, hogy köze van a dologhoz, hiszen ő is folyamatosan csak a bajt keresi. Ráadásul mintha épp a minap lett volna valami magánakciója valamelyik alvilági negyedben... Ha viszont Gage tényleg benne volt ebben az egészben, akkor az lesz a legjobb, ha nem bolygatja az ügyet és inkább hálát ad az égnek, amiért ő futott bele a lányba és nem valamelyik kollégája, aki kötelességének híven alaposabban is megpróbál utána járni a történteknek. Magában átkozva csapattársa felelőtlenségét döntött úgy, hogy belemegy a játékba, amitől máris bűnrészesnek érezte magát. Davina elismerésre méltó hitelességgel adta elő a mesét, de persze Winter többet tudott a helyzetről annál, hogy el is higgye. Az egyetlen tanács, amit szíve szerint megosztott volna a lánnyal, hogy legközelebb ne a bűntársa nevével álljon elő, főleg ha az a BDIS-nél dolgozik, és könnyen ellenőrizhető. Persze az lenne a legjobb, ha nem is lenne legközelebb...
Dav látszólag nagyon beleélte magát a történetbe. Nem sokkal azután, hogy hangja drámaian elcsuklott, hirtelen felegyenesedve az ülésben jelezte, hogy itt kell megállniuk. Winter leparkolta a kocsit, majd a lány kérdő tekintetére bólintott. Kiszállva az autóból sietős léptekkel zárkózott fel mellé és hagyta, hogy mutassa az utat.
- Ez tényleg nehéz helyzet... - jegyezte meg végül a történetre utalva, őszinte együttérzéssel a hangjában - Nem ítéllek el, de remélem azért tanulsz az esetből. A történteket pedig... a helyedben nem nagyon hangoztatnám.
És ennyivel részéről le is volt zárva az ügy. Hogy mire következtet a válaszából, azt már Davinára bízta. Felőle akár azt is hihette, hogy bevette a mesét. Neki csak az számított, hogy az ügy mielőbb feledésbe merüljön, ami minden bizonnyal mindkettőjük érdeke volt. Persze valószínűnek tartotta, hogy a banda nem fogja csak úgy feladni és békén hagyni a lányt, de ez innentől kezdve már nem az ő gondja és felelőssége.
- Egy darabig ne nagyon mászkálj egyedül, és legyél nagyon óvatos. Bármikor visszajöhetnek - tette azért hozzá a biztonság kedvéért. Kicsit zavarta, hogy ennél többet nem tehet. Azok után, hogy ennyit vesződött vele, még a végén személyes kudarcként élné meg, ha történne valami a lánnyal. Hamar sikerült azonban meggyőznie magát, hogy ezen nem érdemes aggódnia, hiszen Davina olyan típusnak tűnt, aki csőstül vonzza a bajt. Csak juttassa haza, onnantól már nem az ő dolga.
Fürkésző szemmekkel figyelte a házakat és a mellettük elhaladó, rossz külsejű embereket, miközben türelmes léptekkel sétált a lány mellett. Nem volt számára idegen a hely, gyakran járőtözött ehhez hasonló utcákon rendfenntartói pályafutása elején, de már akkoriban sem bírta túl jól az ilyesféle környéket. Ahol az utca szűkülni kezdett, úgy érezte, hogy összezárulnak körülötte a falak. Léptei bizonytalanabbá váltak, szívverése felgyorsult.
- Messze vagyunk még? - kérdezte zavartan, miközben a csillagtalan, füstös ég felé fordította tekintetét és vett néhány mély lélegzetet. |
Sosem voltak eget rengető problémái az alvás terén. Mindig könnyedén elszenderedett, amikor vízszintbe helyzete magát, így az sem volt csoda, hogy sose ment tíz után sehova. Egyszerűen imádott aludni hosszú órákon keresztül, és a világért se adta volna fel ezt a kellemes, nyugtató tevékenységet. Ilyenkor összegömbölyödve feküdt ágyában, és épp úgy festet a tetkói és az egyéb testékszerek ellenére, mint egy nagy gyereke. Sebezhetővé vált, és kiszolgáltatottnak a világ számára, de szerencsére erről ő nem tudott. Ha tudomást szerzett volna róla, akkor sose hajtotta volna többé álomra fejét. Utált legyőzhetőnek tűnni, mert akik úgy néztek ki, azokat végül le is győzik. Márpedig résnyire nyitott szájából csorgó nyál nem arról árulkodott, hogy ne lehetne orránál fogva vezetni, és ne ugrana mások első szavára. Pedig ha felébresztjük az alvó kiscicát, aki leginkább egy internetes vírusként terjedő videóba illene volna bele, akkor végül az oroszlánnal kellene szembenéznünk.
Jelen estben Davina volt az a személy, aki bottal piszkálta fel a nyugvó vadállatot. Isaac amennyire szeretett aludni, éppen annyira utálta ha felzargatják legmélyebb álmából. A telefonja hangos csipogásba kezdett, és vadul rezgett. Éppen csak néhány pillanatig tartott, hisz csak egy nyamvadt üzenetről beszélünk, de kellően hangos volt ahhoz, hogy Isaac felkeljen rá. Ügyetlenül nyúlt hasra fordulva a készülék után, amit bár elért, de azzal a lendülettel le is lökött a földre. Szitkozódott magában, és áldást mondott annak az édesanyjára, aki éjek évadján zargatni merte. Reménykedett benne, hogy valami fontos, és dühében nem kell végül megtaposnia a készüléket, hogy az ne szólalhasson meg soha többé, se rossz se jó pillanatban. Persze lehetett volna annyi esze, hogy lenémítja, de melyik antiszociális gondol arra, hogy majd éppen a pihentető alvása közben jut valaki eszébe. Kezével sikeresen talált rá a készülékre, ami félig becsúszott az ágy alá. A mobilt bekapcsolva kisebb fényár borította el a helyiséget, amitől Isaac-nek pislognia kellett, mert hirtelen érte a világosság szemét, ami egészen addig a sötétség világában érezte jól magát. Az üzenetet olvasva először csak ráncolta homlokát, és próbálta felfogni, amit éppen olvasott. Mi van davival meg a zsarukkal? Második olvasásra jutott el az agyáig a szöveg, amit frissen ébredt fejjel nehéz volt értelmezni. Szenvedő képet vágva temette bele arcát a sörfoltos párnába. Motyogott valami „Cseszd meg Davina!” félét, amit sajnos nem lehetett tisztán kivenni, mert a párna elég jól szigetelte a hangját.
Felszívva magát ült fel, hogy tegyen valamit az ügy érdekében. Nem sok kedve volt az egészhez, és csábította vissza az ágy melege. Na meg ott volt az a tény is, hogy nem szokása másokkal szemben jótékonykodni. Legszívesebben csak vissza írt volna. „Nekem jobb ötletem van. Old meg, én meg addig alszok egyet.” De mivel neki is be kellett látnia, hogy abból semmi jó nem származhatott volna, ha megjelent volna egy zsaru a szalonba. Annyi esze pedig még neki is akadt, hogy nem szerette volna elveszíteni friss és éppen személyiségéhez illő melóját. Na meg nem olyan biztos az, hogy máshol buligyilkos modorát képesek lettek volna elviselni, az is csoda volt, hogy Maddoxok nem rakták még ki házon kívülre.
Feltápászkodott, és körbe nézett maga körül, hogy a földre hányt holmik közül valamit magára kapjon. Valószínűleg, ha nem kormányi személlyel kellett volna osztoznia egy légtéren, akkor pusztán alsónadrágban is képes lett volna levánszorogni az utcára, hogy utána a legegyszerűbb módon tudjon majd ismét ágyának szentelni fent maradó szabadidejét. Végül egy megviselt inget kapott magára, aminek kiléte ismeretlen volt a sötétben, abban sem volt biztos, hogy a sajátja volt-e az említett darab. Hasonlóképp szerzett magának nadrágot is, ami ki tudja hány napos lehetett, mindenesetre bűzlött a férfi dezodortól ami vegyült az izzadság aromájával. A kijárat felé igyekezve kapta magára cipőjét, és kerítette elő elhány kulcsát. Az ajtóhoz érve megpihentette kezét a kilincsen, és elmorfondírozott rajta, hogy talán mégis szólnia kéne az idősebb Maddoxnak Davina kérése ellenére, végül legyűrte a legbelső énjében felébredő igazmondó juhászt, és ismét visszazárta oda, ahonnét kiszabadult az.. Mielőtt elindulhatott volna még dobott egy üzenetet a lánynak, hogy az ne hihesse még véletlenül se, Isaac képes volt cserben hagyni. Bár legszívesebben sorsára hagyta volna, de erről Davina-nak nem kellett tudnia. „elindultam”
Az utcára kilépve a kellemes éjszakai hideg csapta meg, és a szokásos szagok, amik a környéken szoktak terjengeni. Néhány sötét alak sétált el mellette, de nem igazán vett róluk tudomást. Ezek a rossz arcú figurák az alvilágban ugyanúgy éljel és nappal is megtalálhatóak voltak. Már-már inkább odaköszönhetett volna nekik, mint közeli szomszédok, de Isaac nem vetemedett volna ilyenre. Még ott élt benne az elit vér, és a lekezelő stílus, amivel a szülei kezelték a náluk lejjebb valókat. Ha valami, akkor ez sosem fog kiveszni belőle, ezt vérébe oltották.
Csak komótosan haladt a nyolcadik utca felé. Még véletlenül se sietett volna, hogy segítsen kimászni Davinának abból, amibe fejestől beleugrott. Szántszándéka volt elhúzni a végtelenségig. A lámpa fényénél mustrálva cipője orrát rugdosott egy nagyobb kavics darabot. Kezeit mélyen elrejtette nadrágja zsebében. Így épp úgy festett, mint azok a sötét alakok, akik nemrégiben elhaladtak mellette.
Mikor végre elért az ágazáshoz, ahol le kellett fordulni, akkor emelete csak fel a fejét. Szemügyre vette az utca azon részét, amit látott a homályosan világító lámpafényeknél. A távolban látott némi mozgást, így megkockáztatta, hogy talán Davina és a zsaru cimborája lesznek azok. Megindult a célpont felé, és kósza reményeket fűzött hozzá, hogy nem a helyi bérgyilkos bagázs közé csapódik majd.
|
*
Ha, illetve amint Winter megállította a járművet, a lány kérdőn nézett rá, és ha a nő akár egy bólintással is kinyilvánította a beleegyezését, kikászálódott az utcára. Nagyon reménykedett benne, hogy Isaac ébren volt, vagy felébredt az üzenetre, és nemsokára berobban a modern szőke herceg szerepében.
Winter nem kísérhette őt haza. Nem tudhatja meg, hol lakik. Nemrég volt ellenőrzés is a szalonban, azóta megnyugodhattak, és elengedhették magukat kicsit, így ki tudja, most milyen állapotok uralkodnak otthon. Kínos lenne, ha egy kedves kis android éppen most hawaii-ozna az új tetoválásával a kopott vörös székek egyikében. Ha kell, még el is bábozza zoknikkal a történetet Winternek, de teljességgel ki volt zárva, hogy¨elsétáljanak az otthonáig. Raphael először kinyírná, később pedig a haláláig szidná őt, miközben kint játszadozik a rákokkal.
Illetve, a lány remélte, hogy akadnak ott élőlények, amivel játszani lehet. |
- Jó, jó, persze, figyelni fogok - sóhajtott leforrázottan, mintha csak az anyja szidta volna meg. Nem mintha Sara bármikor is foglalkozott volna azzal, hogyan viselkedik a lánya. Az idősebbik Maddox hölgyemény látszólag az egész életét úgy próbálta leélni, mintha a tökéletes kiscsalád tökéletes, felvilági anyukája lenne, és sajnálatos módon mintha csak beleszületett volna a szerepbe. Davina elhessegette magától a gondolatot; nem volt épp alkalmas az idő, hogy sértett kislányt játsszon. Az élet minden percében hisztizhetne, hiszen, úgy igazán. Mit nem csesz el?
Ami azt illeti, nem lehet mondani, hogy Davina most ne próbálta volna meg felhasználni az összes eszébe ötlő eltántorítási módszert, de még így is kudarcot vallott. Persze nem volt sok, amit tett, de tényleg, őszintén megpróbálta, még hülyét is csinált magából saját magányos ügyéért. De ha Winter nem tántorodott el, mind teljesen hiába volt. És természetesen nem tántorodott el - Davina csalódott is volna. Valószínűleg nem is állna most ilyen határozottan mellette a csillogó jelvényével, ha ennyire könnyen venné a dolgát. A lány úgy tartotta - ha mások helyzetét nézte, persze -, néhanapján azért igazán ráférne az emberre, hogy csalódjon. Sajnos ez az általános igazság mintha rá kifejezett hatással bírna, hiszen akárhová menjen, akárkivel találkozzon is, valahogy mindig az lesz a vége, hogy az ő hátsó fele huppan a koszos burkolaton. És mint már mondtam, Davina túl kiemelkedőnek tartotta ezt a testrészét ahhoz, hogy egyfolytában üljön rajta. Szóval sürgősen ki kellett másznia valahogy ebből a helyzetből, ha akarta még mutogatni magát. (Ez is egyfajta motiváció... Nem? Valakinek biztosan.)
- Sétálni? Imádok sétálni! Ezekben a cipőkben meg főleg. Mit szól a cipőimhez, Winter? Mintha csak a lábamra öntötték volna, nem igaz? - Ezzel le is hajtotta a fejét, és spiccben kinyújtotta a jobb lábát, így a nő nyugodt szívvel megcsodálhatta az említett must-have-et. - El sem tudom képzelni, hogy nem jár minden nő ilyenben. Kényelmes, csinos, és magasít. - Azt inkább kihagyta csicsergős sztorijából, hogy pár óra elteltével szám szerint hány lábujját tudja megmozdítani, és ezután élőnek nyilvánítani.
Igen, Davina Maddox taktikája láthatólag a halálba untatás felé irányult. Az arca sugárzott, a nyelve pedig a speednek köszönhetően szinte követhetetlen sebességgel pörgött. Tulajdonképpen válaszra sem várva lökte, ami az eszébe ötlött. Isten óvja Winter Rosedale-t.
- Szar lehet zsarunak lenni, kimaradsz - ugye nem gond, ha tegezlek? - Gyorsan lehajtotta a fejét, nehogy beverje a búbját az autó csinos vázába, majd elhelyezkedett az ülésen, és bólintott a kérdésre. Az ujjával kimutatott a szélvédőn a megfelelő irányba. - A Nyolcadik utcán lefelé! Köszi.
- Szóval, kimaradsz az összes szórakozásból, amit egy lánynak juthat. Illetve... - Egy másodpercre drámai csönd hullott az autó légterére, amit Davina rövid, cinkos kacaja követett. - Biztos van ott minden, amiről egy magunkfajta csak álmodozhat. Te ismered őket. Fogadjunk, van, akivel szívesen megismerkednél közelebbről, ha nem tetted meg máris. Azok a kiképzések aztán megteszik a hatásukat - sóhajtott fel, és igyekezett nem elhányni magát ezzel a lendülettel. A lányos ábrándozás sosem volt az ő asztala, hiszen már a suliban is a fiúkról dumálás helyett inkább magukkal az említettekkel lógott. A lányok olyan korban valamiért nem értenek a bulizáshoz; érthetetlen. - Van valami izgalmas sztorid?
A telefonja mindeközben szinte észrevétlenül került elő bársonyos anyagú kabátjának belső zsebéből, és mire befejezte a kis szövegelését, addigra el is küldte az üzenetet Isaac-nek - elvégre Raphael-nek nem írhatott, ha még a nyakán akarta tudni a fejét a nap végére.
"SOS!!!!! davi zsarukísérettel a nyolcason hazafelé! nem csináltam semmit, de raphnak ne szólj. help"
Amikor Winter feltette a kérdését, meglepetten rándult meg, és vonta fel a szemöldökét egyszerre. - Fickók? - A telefonját elsüllyesztette a kabátja zsebében; erre nem számított. Tulajdonképpen lelke legmélyén abban reménykedett, hogy Winter észre sem vette, mi volt az a bizonyos történés a klubban, ami Davinát olyan hirtelen menekülésre késztette. Most tehát nem csak képletesen, de gyakorlatilag is rágódott és tépelődött, és mire végül megszólalt, szinte teljesen megnyúzta fogaival az alsó ajkát.
- Tudod... Az a helyzet, hogy kicsit összekuszálódtak körülöttem a dolgok. - Tétovázva Winterre pillantott, majd az visszahajtotta a fejét, és az ölébe nézett, hogy a kezével matasson. Míg kihasználta a drámai csendet, sóhajtva állapította meg, hogy szüksége lenne egy manikűrre. Ha nem keveredik még több bajba ennek az estének a következményeként, talán még meg is csináltatja a körmeit, ahelyett, hogy otthon szórakozna vele. Mindig jól jött a szépen csillogó lakk, ha valakinek be kellett inteni; sokkal stílusosabb, mintha csak natúr lenne, de ha még le is van pattogva, az a legszörnyűbb. Nem engedhette meg magának ezt a szintű leépült külsőt. - Megismertem egy férfit, Gage-nek hívják. - Hoppá, gondolkozhatott volna kicsit többet is a fedősztoriján. Vajon mennyire ritka ez a név? Ismerheti Zsarunéni Zsarubácsit?
A BDIS rengeteg dolgozót pénzel, nyugodj le, Davina.
- Remélem, nem ítélsz el ezért - lehelte, és újra Winter felé fordította az arcát. Hogy hangosabban beszéljen, magának is hinnie kellett volna a sztorijában, de ahhoz túlságosan röhejes volt az egész. Inkább belefejelte volna a fejét a kesztyűtartóba, minthogy hasonló történeteket kreáljon - a valóság sokkal izgalmasabb volt, mint ez a kiszínezett szappansztori. - A barátom nagyon féltékeny lett, mert megtudta, hogy megcsaljuk. Biztos tudod, mennyire hisztisek tudnak lenni ezek a férfiak. - Megforgatta a szemét. - Tudod, mi igazán próbáltuk professzionálisan intézni a dolgainkat, de elszaladt velünk a ló. Az exem - mert persze azóta szakítottunk -, teljesen kiakadt. Nagyon ijesztő volt. Ő egy rossz ember, és szörnyű barátai vannak, én pedig összetörtem a szívét. Azt mondta, ezzel megöltem.
Más körülmények között Davina le is borult volna saját maga előtt, hiszen még könnyeket is sikerült csalnia a szemébe. Biztosan csak a drog hatása. Esetleg a kezdődő nevetés könnyei. Nos, igen, ő egy kibaszott zseni.
Be nem vallotta volna magának, hogy Clint, és az az este rémálmokat okozott neki.
- A barátai voltak azok, akik a klubban megtaláltak. Bosszút akartak állni rajtam, amiért megbántottam azt a rohadékot. Azt mondták... Hogy... - Davina hangja hallhatóan elcsuklott, és kinézett az ablakon, hogy elrejtse az arcát. Ekkor vette észre a környéket, ahol az autó gurult, és felpattant az ülésen.
- Itt! Ne menj tovább.
Ha, illetve amint Winter megállította a járművet, a lány kérdőn nézett rá, és ha a nő akár egy bólintással is kinyilvánította a beleegyezését, kikászálódott az utc |
Bizony DC keskeny utcácskái is megérnek egy misét. Vannak köztük szűkek, tágasak, nyirkosak, vérfagyasztóan sötétek, és neonfényben fürdők is. Ahogyan a főutcákról, innen is eltalálsz mindenhová, sokszor még több helyre is, mint gondoltad volna. Tudtad például, hogy ott egy titkos hackerlabor van? ...Elhagytad, a csapóajtót bezárták. Sebaj, barátocskám, talán majd máskor benézhetsz, ha esetleg nem tévedsz el újra. |
[7-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
