|
Témaindító hozzászólás
|
2016.03.01. 14:36 - |
DC egyik nyomornegyedének azon része, ahol nyugodt szívvel továbbadhatod kétes úton szerzett portékáidat. Még csak kereskedői engedély sem kell hozzá! Jobb esetben a fakabátok is így gondolják, és nem akkor találják ki, hogy átvilágítsák a környéket, mikor épp kihalászod a hátizsákodból az illegális árut. *sóhaj* Milyen szépen szaladnak olyankor azokon a kurta lábakon! Pont, mint a patkányok. |
[17-1]
Maddox Davina után nézett. - Kezeltetnie kéne magát - sóhajtotta, majd mikor a lány újra felmutatta középső ujjának pink lakkozását, felnevetett. A tarkóját megvakarva fordult vissza Gage felé. - Figyelj, Dav nem akart rosszat. Lehetőleg ne rángasd bele semmi rosszba, mert sosem sikerül felhozom a mélyből.
Megköszörülte a torkát, míg lassan kézfogásra nyújtotta a karját. Ez kemény menet volt.
- Nagyra értékelem a segítséged. Nem mondom, hogy az életem köszönhetem neked, de a húgom igen. Vedd úgy, hogy tartozom. |
Nos, úgy tűnt, Maddoxnak megszokni kell. Szökdösnie nem igazán lett volna értelme, kivéve persze, ha úgy dönt, élete további részét csinos, színes kis szöcskeként tölti. Való igaz, ha egy Davina-féle mesében élne, mindenképp elgondolkozott volna az ajánlaton, hiszen az azt jelentette volna, hogy soha többé mást sem kell csinálnia, csak enni és ugrálni, ráadásképp pediga húgát sem kéne elviselnie, valahogy mégis visszatalálna hozzá, ha úgy kívánná. Elvégre a mesékben mindig boldog a vég - kivéve, ha a kedves kis Grimmekről, vagy éppen Basile és Perrault bácsikról beszélünk. Bár a Jancsi és Juliskában, miután a kedves testvérpár elvágja a boszorkány - vagy ördög? - torkát, csak a mostohaanyjuk hal meg, akit egyébként is utálnak, de Csipkerózsikát például álmában megerőszakolja egy nemesi sarj, aminek következménye, hogy szegény lány ikreket hoz a világra. Maddox húga és Gage kettőse felé pillantott - sajnos tisztán emlékezett Davina korábbi kérdésére még az egész mizéria előtt -, és hangos sóhajt hallatott. Bármennyire szerette volna, nem hagyhatta itt a lányt. Ahogy a húgát ismeri, képes lenne felkoppintva hazamenni, ő maga pedig nem állt még készen rá, hogy szaros pelenkákat kerülgessen a fél négyzetméternyi lakásában. És valószínűleg soha nem is áll majd rá készen.
Szerencsére azonban Gage is hasonlóan - még ha teljesen másképpen - gondolkozott, mint ő, így Davinának elutasítással kellett szembesülnie. Ez olyasmi, amit szegény lány nem gyakran tapasztal; legalábbis hosszútávon biztosan. De azért az Y kromoszómával rendelkező Maddox végre elégedett lehetett, és szinte érezte kiegyenlítődni a mérleget, ami a "vágjuk pofán Gage-et" és a "Gage egész jófej" vélemények közt ingadozott. Jó, ne túlozzunk, látta az esélyt a kiegyenlítődésre.
...Idővel.
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen drágán adod magad - jegyezte meg Davina csalódott évődéssel, és visszamosolygott Gage-re, mire Maddox hálát adott a müzli isteneinek, hogy azon a reggelen megfosztották őt az áldásuktól. Miközben meglehetősen indiszkrét köhögésbe kezdett, volt egy olyan érzése, hogy most kedvenc finom csokis csodája a porban végezte volna. Húga természetesen zavartalanul folytatta. - Ha pizsipartira vágyom, asszem nem a BDIS lesz az első tippem. De azért kösz, még meggondolom, mit kezdjek magammal. - Halk sóhaj, Davina ujjai valahogy ismét visszataláltak Gage felkarjára. - Hacsak te nem akarod meggondolni.
Maddox úgy döntött, itt volt elege a lány egyértelműen többértelmű mondataiból, és véget vet nekik, mielőtt újból felidegesítené magát annyira, hogy nosztalgikusan hazaráncibálja őt maga után. Azt is tudta, ha jobban erősködne ellene, csak belelökné a lányt Gage karjaiba, így pár másodpercig inkább bölcsen hallgatott, és próbált nem olyan gyökeret vert fasznak kinézni, ahogyan érezte magát abban a pillanatban.
Biccentett. - Kösz, Dawson. Úgy teszünk majd. Ha esetleg lenne valami... - Bár minden tetoválását feltette volna az ügyre, csakhogy bebiztosítsa magukat. - Úgyis megtalálsz minket. Vagy ha nem, keresd a 21-t, itt a környéken. Két időpontom között szívesen látnálak, hogy valami maradandót alkossak rád - tette hozzá, és az arcán visszatükröződő széles, hamis mosolyban csupán egy kicsit látszódott meg korábbi találkozójának emléke a téglafallal. Nem Davina az egyetlen a családban, aki szeret kétértelmű megjegyzésekkel dobálózni. Ami azt illeti, az anyjuk is mindig előszeretettel űzte ezt a hobbit, szegény, mit sem sejtő apjukat az őrületbe kergetve ezzel. Nathan szociális téren sosem volt a legleleményesebb ember, gyerekei egyetlen reménye csupán, hogy ha eljön az ideje, kevésbé szüleikhez hasonlatos döntést hozzanak. Maddox szívesen vette volna ezt mindkettejük érdekében biztosra.
Davina nem mellesleg úgy nézett maga elé, mint akit éppen megfosztottak az új kedvenc, csillivilli játékától. Széles, túlzó mozdulatokkal elsúvasztotta a bátyjától visszakapott pisztolyt a táska mélyére, majd karba tett kézzel és lebiggyesztett ajkakkal várta a felhangzó ítéletet, ami végleg véget vet a napjának. Maddox, bár hangosan nem mondta ki, csak csodálni tudta benne a képességet, amivel a történtek után is képes két talpon állni, és ezt az idegesítően magabiztos, flörtölő álcát magára ölteni. Bár nyilvánvalóan tagadta a gyengeségei kimutatását, a bátyja tudta, hogy nem kell neki sok idő - talán pár óra, esetleg egy-két nap -, hogy hivatalosan is elérkezzen mentális és ennek következtében fizikai összeomlásának rettegett időpontja.
Maddox, aki nem akart ismételten tanúja lenni Davina önpusztításának, végignézte, ahogy húga megint csak a dzsekije belső zsebében kotorászik, majd szitkozódva gyűri össze a cigarettásdobozt (és tuszkolja vissza a zsebébe) az utolsó szál meggyújtása után. Bátyja csak ebben a pillanatban jött rá, mit is akart a lány elérni a pár perccel ezelőtti kérésével, és legszívesebben önként verte volna a fejét valami keménybe, amint realizálódott benne.
Davina nyilván el akarta foglalni magát - Maddox legnagyobb elismerésére ráadásul hasznosan, ahelyett, hogy különböző élvezetekbe menekült volna -, hogy minél kevesebb ideje legyen emészteni magát. Ő pedig az első adandó alkalommal leszólta érte.
Ilyen egy nagyszerű bátyj.
- Gyere, Dav! Menjünk haza. Majd én segítek neked - próbálta menteni a menthetőt, és a lány keze után nyúlt, hogy magához húzza egy ölelésre. A húga mozdulatlanul tűrte, míg Maddox válla felett nagyot slukkolt a cigijéből. Egy ideig a tőle balra eső épület magas ablakaira meredt, végül kifújta a füstöt, és egy gyors mosollyal elhúzódott az ölelésből.
- Kösz, Raph, inkább passzolnám. Ne sértődj meg, de tőled az egyetlen, amit megtanulhattam, hogy miképp szúrjam át a tűt minél fájdalommentesebben a kuncsaftokon. - Felvont szemöldökkel vigyorgott Gage irányába, és miközben legyező mozdulatot tett a kezével, visszafordult. - Király vagyok a tűkkel. Ez azonban az ellenségeimnek inkább előnyére, mint hátrányára válna. Másra van szükségem.
Maddox elgyötört pókerarccal vette tudomásul, hogy a húga inkább választana egy számára idegen rendfenntartót, mint őt. Vagy a drogokat. Annyira rossz választásnak azért még ő sem bizonyulhatott.
- A saját tetoválószalonunkat vezetjük - tisztázta még így utoljára magát Gage előtt. Mielőtt még a férfi valami bozalmasra vagy perverzre gondolna. Esetleg borzalmasul perverzre. A húga felé biccentett. - Dav a piercingfelelős.
- Ja! Látnád, mit tudok kezdeni az intimzónákkal - fordult vissza a lány hétköznapi arckifejezéssel. Ennyit a magyarázkodásáról. - Most jössz, vagy sem? Ha ennyire közel kerültetek a szépfiúval, csak szólnod kellett volna, már itt sem vagyok. - Intett. - Óvatosan a csúnya bácsikkal. Csóközön! |
A diadal akkor igazán élvezetes, ha az ellenfelünk a saját súlycsoportunkba tartozik. Ez Clint csapatáról még a túlerő ellenére sem volt elmondható, de Gage-et az iménti események valahogy mégis felvillanyozták. Ez az eset egészen más ízt hagyott a szájában, mint egy egyszerű mérkőzés, hiszen ha úgy vesszük, ezúttal (végre-valahára) valami jót cselekedett: segített eltenni láb alól egy ótvar embert, akinek a halálhírére nem egy ember torkából szakadna fel megkönnyebbült sóhaj.
Hogy oda ne rohanjunk. A körülményeket figyelembe véve a mérleg továbbra is a „Pokolra kerülsz!” oldal felé billent, és ezen már egy csip-csup Robin Hood-akció sem. Ha derékig növesztené a haját, majd levágatná és eladományozná, kopasz fején változatlanul vastag vajréteg virítana.
A várt metamorfózis elmaradt: Gage semmivel sem érezte magát jobb embernek. Pont úgy, ahogy fél órája, ő most is készen állt volna szemrebbenés nélkül kiiktatni bárkit, aki a kormány valamelyik hírhedt szélhámosának életére tör. Több, mint tíz éve űzi már ezt a szakmát, de a szomorú valósághoz még mindig nem sikerült teljesen hozzászoknia, így az iménti gondolat kis híján ezt az örömöt is megkeserítette. Tudatosan igyekezett megszabadulni a mérgező képzettől, és ismét a vérbefagyott holttest felé fordította a tekintetét. Vajon ha elég Clint-féle gennyláda seggét rugdosná a sírba, azzal jóvá tehetné a múltját? Aligha. Ami egyszer már megtörtént, az örökké megtörtént marad.
Pont úgy, ahogy Clint is örökké a sírban marad. Nyugodj békében, te mocskos állat.
– Azért ha szeretnél egy aláírást, csak szólj. Már ha akad még szabad felület. – mondta, és az egyik zsebéből elővarázsolt egy alkoholos filcet. Egyszer egy zöldfülű a BDIS-nél megtudta, hogy a különleges alakulat egyik tagjával van dolga, és igen, kért egy autogramot. Fogalma sem volt róla, milyen lavinát zúdít az osztag tagjainak nyakába, akik ezt a sztorit azóta legalább milliószor végighallgatták.
Maddox megszólalását követően Davina régi sebeket feltépve csapta le a magas labdát, és ismét kezdetét vette a párharc. A sűrű szóváltás közepette Gage úgy kapkodta tekintetét a két testvér közt, mint a pingpong világbajnokság egyik nézője. Nem tudta nem észrevenni, hogy a hugi alighanem megütötte Noah szintjét makacsság terén, ami, valljuk be, egy épelméjű embertől nagy teljesítmény.
Amint a Családi Titkok iránti érdeklődése kezdett alábbhagyni, és azon kezdett tűnődni, nem lenne-e jobb olajra lépni és inkább elkölteni valahol Wyck pénzét, a lány hirtelen nevén szólította. Jó, ez ilyen formában nem teljesen igaz, de valami szépfiú került említésre, úgyhogy nyilván csakis róla lehetett szó.
– Ez engem is érdekelne. – biccentett Maddox kérdésére és Davinára pillantott, kíváncsian várva a folytatást.
…Ami egyáltalán nem volt ellenére, amennyiben ez egy célzás akart lenni. Ha ne adj’ Isten erről lenne szó, és a lány annyira ragaszkodna hozzá, Gage aztán tényleg nem akarna semmi jónak az elrontója lenni, és készen állna megtenni, amit megkövetel a haza, avagy ez esetben Davina. Amint száját szóra nyitotta, hogy ezen kétségeit eloszlathassa, a lány belevágott a folytatásba, így az iménti mondat szarkasztikus mivolta egyértelművé vált. Oh.
Jellemző módon a következő ötlet jobban meglepte Gage-et, mint az első. Ajkai már össze sem záródtak; helyette kétkedésének jeléül egy féloldalas vigyorra húzódtak, és a férfi nyakát behúzva hunyorgott maga elé. Ezt követően Maddoxék ringjében ismét lement egy újabb menet, így Gage kapott egy kis időt a hallottak megemésztésére.
– Igaz, de… – bökte ki Maddox érvét hallván, mielőtt szemöldökei összeugrottak, és ha lehetséges, ábrázatára még az előbbinél is mélyebb zavar ült ki. Ha az ember nagyon meg akarja szívatni a húgát, arra ott a pukipárna… De végül is az is megteszi a hatását, ha meggyőzöl egy rendfenntartót, hogy dobja ki a sivatagba. – Várjunk, te kinek az oldalán állsz?
Maddoxnak nem sok ideje akadt megválaszolni a kérdést, ugyanis Davina folytatta a műsort, és Gage végre a családi pingpongmeccsek résztvevőjének érezte magát. Ez olyan romantikus.
Annak ellenére, hogy Davina a számára csupán egy vadidegen volt, a közelsége egyáltalán nem feszélyezte. A lány elég szemrevaló volt ahhoz, hogy jól álljanak neki az afféle taktikák, amiknek bedől az ember, majd hetekig utálja magát érte.
A kérdés hallatán Gage lenézett, hogy tekintete találkozzon a lányéval.
– Végül is… – vonta fel szemöldökét tűnődve. Egy pillanatra talán mintha fontolóra vette volna az ajánlatot, de aztán ismét Davina szemébe nézve csattanószerű monotonitással rávágta: – Nem.
Maddox agyvize tőlük pár méterre tovább forrt, és komikus módon többet emésztette magát az iménti törvényszegésen, mint maga a rendfenntartó. Gage szívesen véget vetett volna már a szenvedésének azzal, hogy felvilágosítja jószándékáról, de a pingpongmeccs időközben valahogy átment zsonglőrködésbe. Valószínűleg pont a figyelemelterelés volt Davina célja, de még Gage sem volt annyira nemtörődöm, hogy a porban heverő hullát teljesen figyelmen kívül hagyja.
– Oké… – nyögte Gage, majd tett egy intésszerű kézmozdulatot tenyerével, szünetet kérve. Arckifejezéséből és halk, nevetésszerű csuklásából nyilván mindenki számára világossá vált, hogy Davina abszurd ötletétől még a szava is elállt. Vagy legalább is úgy tett. – Először is: értékelem a lelkesedést, Pindúr Pandúr, de nem hinném, hogy meg tudnál fizetni. – itt rövid szünetet tartva kérdőn pillantott Davinára, ellenvetést várva. Az üzletre mindig nyitott volt. – Viszont a BDIS-nél szívesen látunk, az oldalról letölthető a jelentkezési lap, meg minden. Próbáld ki! Az egész olyan, mint egy hetedikes pizsiparti, csak több géppisztollyal. – mondta, majd vállat vont és elmosolyodott.
Ha nem volt ellenvetés, akkor egy nagy levegővételt követően rögtön folytatta.
– Másodszor pedig: senkinek egy szót se arról, ami itt történt. Ha egyszer elkezdenek szaglászni, előbb vagy utóbb mindhármunknak lőttek. Ti a gyilkosság ideje alatt otthon… csináltátok, amit általában csinálni szoktatok, én pedig bemegyek a BDIS-hez és elmesélem, milyen csúnyán nekem rontott a bácsi. – vázolta a tervet. – Mázli, hogy az enyém is M11-es. – jegyezte meg a Maddox kezében lévő fegyverre pillantva és azon tűnődött, vajon az is a BDIS-től származik-e.
Ezután fejben végigment a lépéseken: új tárat berakni és elmenni valami közeli helyre, ahol zavartalanul el tud lőni nyolc golyót, hogy úgy tűnhessen, az összes az ő fegyveréből származott. Ha már útba esik, talán a legjobb lesz egy kilencediket a hátramaradt tag fejébe ültetni, így a kapuk szélén sem támad majd kedve árulkodni és maga után rántani őt. Mindezt szuperszonikus sebességgel kell teljesítenie, hogy amikor megállapítják a halál időpontját, ne szúrhasson szemet Dawson kései bejelentése. Csodás dálutánom lesz. Szerencsére a többi bűnrészestől nem igazán kellett tartania, hiszen nekik is érdekükben állt eltitkolni az esetet és kimaradni ebből az egészből, így Gage megelégedhetett napi egy darab üldözős mészárlással. |
Davina ismét összerezzent a lövés hangjára, ahhoz azonban túlságosan lefoglalta a füst letüdőzése, hogy a diszkrét köhögésen kívül bármiféle hangot szolgáltasson mellé. Maddox - aki az egész mizériát képes volt mindenféle hang kiadását nélkülözve végignézni - most megköszörülte a torkát, és a lány felé sétált; mondandóját felé és Gage felé közvetítve.
- Bármily lenyűgözőnek is találtam az alakítást, tapsolni nem tudok, mert a kezeim jelenleg le vannak foglalva a húgom idegroncs testével. - Annak ellenére is, hogy a bizonyos húg, aki erre a kijelentésre felcsattant, nem igazán kért Maddox támogatásából.
- Kussolj el, Raphael. Jól vagyok. És ha bármelyikőtök is azt gondolná, hogy bőgtem, most azonnal kiverheti a csinos fejéből ezt a tévképzetet. Nincs szükségem a szánalomra, nagylány vagyok már. Kérdezd csak meg Caelt.
Bátyja sziszegését hallva kuncogott, és a - Clint testétől legtávolabb - kiszemelt téglafalnak döntötte a hátát, hogy békében elszívhassa a cigarettáját, miközben első szerelm...i kalandjának emlékén mosolyog. Szegény Raph, amint megtudta, nem volt annyira elragadtatva a hírtől, mint húga, hogy a lány összeszűrte a levet az egyik legközelebbi haverjával. Később már Cael sem. Bár a fiú váltig állította, hogy Davina volt a kezdeményező fél, Maddoxhoz fűződő barátsága csupán szép kis monoklikat, valamint sajgó állkapcsot hagyott emlékül maga után.
A lány anélkül folytatta kis monológját, hogy hagyta volna eltántorítani magát a körülményektől, és igen, legfőképp Maddox haragos tekintetétől. - És mivel ilyen nagylány vagyok, úgy gondolom, ideje lenne megtanulnom aképp is viselkedni.
Csak hogy az olvasó se ringassa magát tévképzetekbe; Davina Maddoxnak esze ágában sem volt felnőni, és korának megfelelő döntéseket hozni. Ahogy elnézzük, mind egyetérthetünk abban, hogy ha még meg is próbálna így tenni, fájdalmas kudarcot vallana. Nagyjából úgy az első percek környékén.
- Mégis hogy akarod ezt elérni? Elpotyogtatsz néhány kölyköt, és azt hiszed, máris felnősz majd?
Hála égnek nem az olvasó volt az egyetlen, aki kételkedett Davina kijelentéseinek ésszerűségében. Ami azt illeti, Maddox folyamatosan ezt tette, és ahogyan mindig, most is megkapta a húga szerint neki kijáró lesújtó tekintetet. Maddox nem is számított másra, Davina ezúttal viszont meglepte a válaszával. Bár a mai napot figyelembe véve talán nem kellett volna meglepődnie, hiszen a lány eddig egészen eltért szokásos, általa normálisnak vélt viselkedési formájától.
- Ne legyél nevetséges, Raph. - Davina lepöckölte a hamut cigarettája végéről, és olyan fölényes mosolyt vetett a bátyjára, mint aki nincs totálisan beszarva az egész szituációtól. Talán nem is volt. - Majd a szépfiú segít nekem, úgyis mindene megvan, amire szükségem van.
- Pontosan mi is az, amit vársz tőle? - kérdezett vissza Maddox puszta kíváncsiságból. Ő ugyanis - legalábbis saját véleménye szerint -, az új klikkjük látszólag egyetlen ésszerűen gondolkozó embereként rohadtul félt az egész szituáció kimenetelétől. Gondolta, előbb megvárja őrült kishúga válaszát, mielőtt felvilágosítja a szörnyű igazságról. Csak nehogy annyira megijessze, hogy véletlenül őt is lelője. Davina képes lenne feladni saját magát a BDIS-nél, csak ne kelljen onnantól kezdve önellátó életet élnie.
- Hogy ő lesz a gyerekeim apja - forgatta meg a lány a szemeit egy szarkasztikus válasz kíséretében, és ellökte magát a faltól. - Szerinted mit, zsenikém? Gage azzal a flancos kiképzésével megtaníthat megvédeni magam.
Maddox felvonta a szemöldökét, és mintha egy kétévessel beszélne, arra várt, hogy húga összeadjon egyet és kettőt. Szegénynek sosem mondták, hogy még ő sem számolt kétévesen. Minden bizonnyal azért felejtették el megemlíteni neki ezt a rettentő lényeges információt, mert Maddox ezt meghallva valószínűleg visszament volna az időben, hogy kiküszöbölje efféle hiányosságait. Legalább.
- Mivan? - bámult vissza Davina is ugyanúgy, ahogy a bátyja, ő azonban, kérdése felettébb értelmes hangzása mellé még a szemeit keresztbe is rakta a hatás érdekében.
- Elfelejted, hogy a herceged egy rendfenntartó, te pedig gyilkos, és épp most repítetted ki egy pasas agyát.
Davina lehunyta a szemét; Maddox nem szépítette a helyzetet. A lány felesleges mozdulatai egyikeként félrerúgta az imént széttaposott csikkjét az útjából, majd belekarolt Gage-be. Addig sem veri be a bátyja sebes képét.
- Nos, igen - bólintott. - Az egy véletlen baleset volt, de ennek köszönhetően Gage most már nem tartozik neki, szóval rengeteg aggódással töltött ideje felszabadult, amiben mostantól foglalkozhat velem. - Karja rászorításával közelebb húzta magához a férfit, hogy a vállára hajthassa a fejét, ezt követően pedig egy túlontúl lelkes mosollyal felnézett a rendfenntartó arcába. - Nem igaz?
Maddox fogai lassú önőrlésbe kezdtek.
- És a HULLÁVAL mit szándékozol tenni, kedves húgom? Beszórod szivárványporral?
- Itt élünk, Raphael - húzta el a száját keserűen Davina, és elengedte a valószínűleg már rég szabadulásra vágyó Gage-et. Ezt követően felvette a lába előtt heverő fegyvert, és határozott léptekkel a bátyjához sétált, hogy a kezébe nyomja azt. Maddox úgy nézett rá, mint egy elmeháborodottra. Nem mintha nem lett volna az. - Szóval... Megszoksz, vagy megszöksz, Maddox. |
Mindkét Maddox-tesó bensőséges becenévvel illette egymást, és kivételesen Gage-nek eszébe sem jutott benyögni, hogy „Szamár!”.
– Aww… – kommentálta a jelenetet, és remélte, hogy senki sem talált valóságalapot a megnyilvánulásában, nehogy az imázsán csorba essen. Pedig tényleg aranyosak voltak, na.
Úgy tűnt, Clint bátorítása előbb-utóbb meg fogja tenni a hatását, mert néhány tag arcára ismét kiültek az elszántság jelei. Nem jó. Ha volt egyvalami a világon, amit Gage az adott helyzetben minden áron elkerült volna, az egy tűzharc. Ha ők kezdenek, akkor a banda megtarthatja a lányt, és még a pénzt is lekaparhatják Gage hullájáról – Clint és a csicskái is csak nyernének vele. Ha viszont ő tüzel először, akkor Jonnak annyi, de a többiek rögvest szitává lövik. Ellenben ha Davina húzná meg a ravaszt, akkor csak a kompromisszumképes tagok maradnának talpon. Még ha meg is próbálnák a lány felé fordítani a pisztolyuk csövét, Gage előbb leszedné őket.
– Fiúk… – kezdte kérlelve, mintha a szava többet érne Clinténél, aki továbbra is bőszen buzdította a csapatot. Ha Davina pisztolya nem remegett volna az arca előtt olyan feltűnően, valószínűleg már rég elvégezte volna a piszkos munkát a többi töketlen helyett.
A következő pillanatban a csoportosulás egyetlen ténylegesen töketlen tagja ismét a kezébe vette az irányítást, és nem egy, nem kettő, de három golyót is eresztett Clint fejébe. A többiek első dolga az volt, hogy (menedék híján) galambok módjára szétrebbenjenek és így nehezebb célponttá váljanak.
– Fegyvert eldobni! – üvöltötte Gage, pisztolyát motiváció gyanánt az egyik férfira szegezve, aki a lövéseket követő kattanásoktól felbátorodva gondolkodás nélkül becélozta volna Davinát, hogy a további veszélyt elhárítsa. – Mindenki! – tette hozzá célpontot váltogatva, míg mindenki keze a magasba nem repült. Egy adag körbecsodálkozásba telt, mire mind rájöttek, hogy mindhárom lövést ugyanazon személynek címezték, és a feladó is egy ember volt. Így talán már kevésbé érte meg eldobni a fegyvert, de késő bánat.
Davina még egyszer utoljára elküldte a stricit a pokolba, bár Gunther biztos volt benne, hogy Clint pontosan oda tartott.
– Kétlem, hogy élve fogják eltemetni. – vetette közbe fölényesen Gage, miközben a strici holtteste körüli vértócsát figyelte, mely egyre nagyobb területet vont be vörössel.
– És most mindenki a seggén marad... hacsak nem akar bele golyót. – mondta, mire Jon arca megfáradt grimaszba torzult. Valószínűleg rohadtul elege volt már ezekből a poénokból.
Ezután Gage tekintete az általa fedezett lányra tévedt, és annak arckifejezése láttán rögtön elbizonytalanodott a dolgok kimenetelét illetőleg. Igen, szemet szúrtak neki Davina technikájának hiányosságai. Igen, már rég leszűrte, hogy a hugicának valószínűleg nem hobbija a lövés. Igen, még az is megfordult a fejében, hogy szegény nem azért hordta magánál a pisztolyt, hogy alkalomadtán elsüsse, hanem hogy eladja. És igen, ebben a pillanatban Gage először volt hajlandó megcsodálni a képet, ami már korábban összeállt a fejében.
Ő hagyta… sőt, kivárta, hogy a lány – életében először – embert öljön. Kétségtelen, hogy ő maga ebből az eshetőségből jött ki a legjobban; sőt, valószínűleg egyedül ebből jöhetett ki élve. Ez persze nem a legjobb kifogás, tekintve, hogy a majdnem-meghalás a munkájának és mindennapjainak szerves része. Nem mintha számítana már a sajnálkozás, de egy biztos: Ethan nem ezt tette volna. Wade sem. Erica sem. Sőt, még Snyder sem. Ami azt illeti, a többiek valószínűleg mind máshogy cselekedtek volna. Dawson az osztag egyetlen olyan tagjaként ünnepelhette most magát, aki képes lett volna erre.
Mire Davina a bátyja karjaiba ért, Gage inkább elfordította a tekintetét és úgy tett, mint aki a banda maradékát tartja szemmel. Rezzenéstelen tekintettel meredt előre akkor is, amikor a síri csendet a lány alig hallható pityergése törte meg. És most?
– És most? – kérdezte kisvártatva Jon, és állta Gage tekintetét.
– Kuss. – ennyire tellett.
Egy öngyújtó kattanása; egy légy zümmögése Clint kimeneti sebe körül; léptek tompa zaja a porban; és végül Davina közeli hangja.
Miért van az, hogy az izmai automatikusan összehúzódva készülnek fel a minden bizonnyal várható ütésre, ha egy nő csendben megközelíti?
– Attól függ. – válaszolta oldalra billentett fejjel, és vetett egy pillantást a látótere jobb felső sarkába. – …Szerinted az életük többet ér filléreknél? – állt elő az ötlettel, miszerint a legjobb lenne megszabadulni tőlük. Jon feje erre ismét paradicsommá változott, de bölcs módon sem ő, sem a társai nem tettek megjegyzéseket. Ezek az emberek évek tapasztalatából tanulták meg, hogy a biztonság őreinek jelenlétében minden idegállapot racionálisabb a biztonságérzetnél. Főleg, miután az egyikük gond nélkül szemet hunyt az iménti gyilkosság felett, most pedig pont elég kényelmesen érezte magát ahhoz, hogy fesztelenül a holttesthez baktasson és bakancsának orrával a hátára fordítsa azt.
Clint koponyája kisebb túlzással szilánkosra tört. Ahogy arca az ég felé fordult, az emberi közeledésre felreppenő légy megállapodott a tágra nyílt szemek pilláin. Az általános iskolai színi társulat tagjai jelenleg a Fa szerepében tündökölve figyelték Gage mesterkedését, akit a kezében lévő pisztoly feljogosított arra, hogy jelenlétüket ignorálva minden figyelmét Clintnek szentelje.
Jon felső- és alsó fogsora egymáson csikordultak.
– Auf Wiedersehen. – mondta a hullának halk, kifejezéstelen hangon, mintha az hallaná még a gúnyt. Ezután egy pillanatra elgondolkozott, hogy mennyivel kevesebb lett volna a lebukás esélye, ha inkább lengyel nevet talál ki, de már csak az ötlet gondolatától is halálra unta magát.
A búcsút követően különös vontatottsággal felnézett és ismét a magasba emelte a pisztolyt. Eddig sem érzett bűntudatot, amiért átvágott egy csapat stricit, és ezen valahogy az elmúlt fél óra sem tudott változtatni.
Nem sok lehetősége volt: ahogy minden helyzet, ez is könnyen megoldható lett volna azzal, ha egyszerűen csak lepuffant mindenkit. Ez persze ki volt zárva. A másik lehetőség, hogy valamirevaló ember módjára megadja a tartozását… Ami persze szintén ki volt zárva. Elvégre a harc végén a vesztes adja meg magát, nem a győztes – és Jonék bizony, bizony vesztettek. Meg amúgy is, mire volt jó az a feltűnően szar színjáték az előbb, ha nem erre?
Egyik szemét lehunyva célozta be Jont, majd szándékos pontatlansággal meghúzta a ravaszt, és ábrándos mosollyal figyelte, ahogy mind a négyen szitkokat köpködve az ellenkező irányba rohannak. Összességében jó nap volt ez a mai. |
...és Jon is gyönyörű szemecskékkel büszkélkedhetett az arcán. |
- Nekem nem is jut ragtapasz? Meg vagyok sértve.
Miközben elhaladtak az ügy első járulékos vesztesége mellett, Maddox felmérte a pasast. Két golyó, tiszta találatok, semmi halálos seb. - Szép lövés - biccentett.
Bár tökéletesen haszontalannak érezte magát üres kézzel Gage mellett, és még mindig legszívesebben megkóstoltatta volna vele az út porával tisztított falakat, mégis elismeréssel kellett adóznia a célzási képességeit illetően. Ő hiába kapott volna fegyvert a kezébe, nem ment volna olyan sokra vele, mint a másik férfi, akit most kelletlenül is, de a társának kellett tekintenie. Gage mondhatni a luxusjegyet jelentette Davina visszaszerzéséhez, és bár a társasága meglehetősen kellemetlen volt számára, ez egy olyan út volt, amiről semmi esetre sem késne le.
- Öveket bekötni, rázós lesz - mormogta, mindenféle további hozzáfűzött magyarázat nélkül. Néha hátra-hátrapillantva követte Gage-et, annak ellenére, hogy meg volt róla győződve, Clinték nem hagytak hátra embereket. Már első találkozásra látszott, hogy ezek a fazonok túlságosan el vannak bízva a saját erejüktől, és még ennél is ostobábbak, mintsem bebiztosítsák magukat erősítés érkezése esetében. Ez be is bizonyosodott, amint végre utolérték a kompániát.
Davina épp azon volt, hogy egy újabbat lőjön - természetesen az elbaltázott mozdulata után öszeszedni sem tudta magát, és még mindig úgy remegett, mint egy szűzlány az első ottalvós bulija előtt -, de aztán felhangzott új ismerősének hangja a háta mögül, és a megkönnyebbülés hatalmas, színes virág szirmaiként terjedt szét a mellkasában. Az arcára még egy mosoly is kiült, ahogy meghallotta bátyja hangját a kedélyes csevejen át.
- Dav?
- Raph.
Davina hátra sem fordulva válaszolt, de ennyi is elég volt neki; mindketten jól voltak, és ezzel máris minden újra rendben volt a világgal. Az új információ olyan löketet adott a lánynak, amiről jelenleg el sem tudta volna képzelni, hogy megtalálható benne, annak ellenére, hogy máskor ennek tízszeresét is produkálja egy nap. Arcába hullott haját előkelő fejmozdulattal a válla mögé rázta, míg újonnan jött eltökéltségével a fegyver markolatára szorította az ujjait. Enyhén oldalra biccentett fejjel nézett Clint szemei közé, majd játszi könnyedséggel próbálgatni kezdte a célzást, míg folytatta kedvenc stricink idegeinek nyúzását. Erősítéssel a hátad mögött te is könnyen beszélnél.
- Igen Clint, nem adod inkább vissza? - Ajkát biggyesztve nézett át a fegyver csöve fölött a férfira, mielőtt újra visszatért volna új hunyorgós elfoglaltságához. Egészen kedvére való volt a hatalomérzés, amit ez a darab gonosz fém okozott a számára. Akik banánnal játszanak, nem is tudják, miből maradnak ki.
- Hé, figyelj - engedélyezett magának egy gyors oldalpillantást. - Lehet, nem hall az egyik fülére.
Halkan kacagva állt magában, míg várta, hogyan is döntenek a sorsáról az említett férfiak. Sajnos azonban úgy tűnt, hogy az eltelt idővel, valamint az agresszívabbá váló párbeszédek felhangzásával arányosan az ő instabil nyugalma is foszladozni kezdett, s immáron a kezében tartott fegyver inkább kapaszkodót, mintsem hatalmat jelentett a számára. Felső fogsorát erőteljesen az ajkába vájta, míg növekvő feszültsége tettre nem sarkallta.
Bumm, bumm, bumm. A fegyver hármat dördült, mígnem éles kattogás vette át a helyét. Davina Clint fejének irányába küldött sorozatos lövéseiben benne volt minden, amit eddig visszatartott, félelem, aggodalom, elvakult bátorság, és egy nagy adag sértettség is, amiért ok nélkül egy kalap alá vették egy rakásnyi prostival. Őt aztán nem fogja egy undorító pacák ok nélkül lekurvázni. Nem mintha ez a megjegyzés bármikor is zavarta volna eltelt évei során - márpedig nem egyszer megkapta nem kevés embertől -, most azonban mégis magára vette. Talán a tény, hogy megpróbálták megvenni, furcsa indíttatásokat keltett benne. Felettébb különös.
- Remélem, ott, ahová kerülsz, élve eltemetik az olyan rohadékokat, mint te.
Az ereje olyan hirtelen hagyta el Davinát, ahogy a bátyja megjelenése feltöltötte. A pisztoly hangos koppanással landolt a földön, miközben újdonsült tulajdonosa az ismerősebb arcok felé botladozott. Nem mert újra Clint irányába nézni, mert nem tudott szembenézni azzal, amit esetleg a szemei felfognak majd. Azt tudta, hogy lövés érte a testet, hiszen hallotta a hangos nyögést, és egy erőteljes, tompa puffanást a férfi felől, de abban az esetben, ha halott volt - márpedig a síri csöndből erre lehetett következteni -, a lány inkább nem nézett volna rá.
Maddox karjai a semmiből kerültek elő, és fogták körbe. Davina hálásan simult a bátyjához, és számára végtelennek tűnő időre az ismerős illatokba fúrta az arcát, ami segített visszaállítani légzését a megfelelő ütembe. Maddox fülébe halk, fojtott csulás hangjai jutottak, de a lány pár másodperccel később, mintha mi sem történt volna, emelte fel a fejét, és hessegette odébb Maddoxot. Egy kis kotorászás után lassan újra cigire gyújtott, kézfejeinek élét pár pillanatra az arccsontjaira nyomta, majd közönségével mit sem törődve lépdelt oda Gage-hez, ezúttal jobb kezének mutatóujját tartva felé.
- Ajánlom, hogy ez rettentő sokat érjen számodra. Attól tartok, a büszkeségem nem bírná el, ha fillérekért engedtél volna át ezek a szemétládának. Nem akarod megsérteni a büszkeségem. - Mielőtt megtartóztathatta volna magát, Clint irányába fordította a fejét, de felforduló gyomra abban a pillanatban jelezte, hogy rossz ötlet volt. Mint körülbelül bármi, amit valaha a fejébe vesz. Davina megköszörülte a torkát, majd egy gyors mosollyal valamiféle bátorításképp megtapogatta Gage mellkasát. - Azért kösz. Megmentetted a napot. - Csak hogy kedvenc rendfenntartónk tudomására hozza, legalább az egyik Maddox tesó nem neheztel rá a történtek miatt. Vagyis pontosabban igyekszik úgy tenni, mintha minden oké lenne; jelenleg azonban nem is tudta, hogyan kéne viseltetnie a dolgok iránt. Nem gondolta volna, hogy valaha így vélekedik, de ezúttal sem az idő, sem a hely nem volt alkalmas melodrámára.
...Elvégre most lőtt le egy embert.
- Najó, mit kezdjünk ezekkel a jómadarakkal? - Az említettek felé fordult, és füstölő kezével Gage-ék felé mutatott. - Ha nem akartok ti is a sivatagi gyerekek homokozójátékává válni, tegyetek úgy, ahogy mondják. - Úgy döntött, hogy a meló mocskosabbik részét a fiúkra bízza. Cigifüstös felhőt hagyva maga után, sétálgatni kezdett, és mikor az egyik csicsergő felbukkant a látóterében, macskás fújást hallatott. Ugyanúgy, ha nem még butábban és csendesebben ácsorogtak Clint teste mellett, és Davina kezdte igazán szánalmasnak érezni, hogy ezek akarták magukkal vinni őt. Mind közül azonban Jon tűnt a legértelmesebbnek (már ha ezt a szót használni lehet, ha róla van szó); a lány sejtette, ő fogja átvenni a kezdeményezést. A férfi saját egészségügyi biztonsága érdekében remélte, nem teszi. Talán fegyver már nem állt a rendelkezésére, de körmei még mindig voltak, |
Amíg a csávók a zsákmánnyal együtt eltűntek egy sikátor fala mögött, az egyik (Gage számára ismeretlen) tag a többieket fedezve feltartotta még egy ideig Maddoxot és Gage-et. Valahogy előnyt kellett szerezniük, elvégre nem egyszerű egy emberi tornádót magad után ráncigálva előrefelé haladni.
A felesleges harmadik egy sima képű, agyontetovált férfi volt, és úgy nézett ki, mint akit a legkevésbé sem rendítették meg az iménti események. Üres tekintetét rezzenéstelen pléhpofával ragasztotta Maddoxra.
– Tetszel neki. – suttogta Gage, de az új srác erre sem reagált. Hamarosan síri csendben kezdett hátrálni, tekintetét kettejük közt dobálva. Gage a szemeiben leplezetlen elszántsággal készenlétbe helyezte magát, és csak arra a szent pillanatra várt, amikor a colos végre hátat fordít nekik és a csapat után rohan.
Amikor ez megtörtént, a mintazsaru a legközelebbi fedezéket nyújtó téglafalhoz futott és a hátát nekivetve felkenődött rá. Még útközben előkapta a pisztolyát, és gyengéden beledöngölt a markolatba egy új tárat.
Annak ellenére, hogy újdonsült partnerének minden joga megvolt az őrjöngésre, Gage a fenyegetést csak egy rá végtelenül jellemző hárítással fogadta. Felelősséget vállalni? Ő? Soha.
– Mi lenne, ha legközelebb inkább nem játszanátok nyilvánosan megerőszakolósdit? – kérdezte, majd a fal takarásából kihajolva a sikátorba kukucskált, hogy ellenőrizze a helyzetet. Az egész útvonal porzott a bivalycsorda nyomában, de Maddox lelkitársának cingár sziluettjét még így is be lehetett tájolni. A férfi futás közben, mindenféle célzás nélkül, felsőtestét kicsavarva leadott egy-két figyelmeztető lövést Maddoxék felé, de amikor két golyó fúródott bele a túlsó épület falába, Gage önkéntelenül is elmosolyodott. Nos, mivel nem volt mindenki hazaáruló, ezért nyilván nem mindenkinek volt alkalma tízéves BDIS-kiképzésben részesülni, ahogy neki.
De attól még lehet nevetni a bénaságukon.
Két tompított lövés dördült el, és a férfi most először hallatta hangját egy jajkiáltás és egy gyűlölettől fröcsögő káromkodás formájában. Ha megfelelően tartotta volna azt a pisztolyt, talán nem csak a pisztolya és a keze, de a feje is kilyukad. Kezdők szerencséje.
– Tiszta. – engedte le a fegyvert Gagés a díszfelvonulás nyomába eredt. Nem nézett hátra, hiszen jól tudta, hogy Maddox is be fog szállni a buliba. Tapasztalatból tudta. Azzal is teljes mértékben tisztában volt, hogy az ő hibája is ez az egész, de a jelenlegi szituációban egyszerűen kizárta a gondolatot a fejéből, az összes többivel együtt. A kiképzés és a tapasztalat nem érvényesülhet, ha a fejedben cikázó gondolatok lépten-nyomon kizökkentenek a rutinból. Meglátsz egy embert, leszeded, keresed a következőt. Ha eleged van magadból, csak gondold meg magad egy bevetés során, vagy mondjuk eressz golyót a saját fejedbe – a kettő tulajdonképpen egy és ugyanaz.
A földön jajveszékelő pasas mellett elhaladva Gage elővett két Hello Kitty-s ragtapaszt (egyet a kezének, egyet a lábának szánt) és engedte, hogy levélként lehulljanak a férfi mellé, majd zavartalanul tovább sétált.
– Rohadt állat… – vicsorogta utánuk az új barátjuk, miközben a fal mellett ülőpozícióba tornázta magát és a ragtapaszok után nyúlt. Végtelenül megalázó lehetett, de összességében jól járt; meghagyták az életét, és még márkás ragtapasszal is ellátták.
– Ezek a húgomtól vannak. – tájékoztatta Gage Maddoxot egy pár méterrel később, amint észbe kapott. Hát persze, a húga.
Ahogy az iménti szavak elhagyták a száját, egy lövés zaja zengte be a piacot és környékét. Gage automatikusan Maddox felé kapta rémült tekintetét, és vele együtt rohanni kezdett a hang forrása felé. Útközben előrántotta a pisztolyt, és megpróbálta meggyőzni magát arról, hogy ez csak valami utcai autórali rajtlövése lehetett. Mindig, mindenkit meg tudott győzni mindenről. Akkor magát mégis miért nem tudta?
Basszus. Basszus, basszus, ba…
A látvány, ami a következő sarkon befordulva fogadta őket, enyhén szólva felemelő volt. Gage tekintetét kapkodva igyekezett felvenni a fonalat, és még mielőtt felhívta volna a lány sorsáról vitatkozó díszpolgárok figyelmét a „felmentőcsapat” érkezésére, a célkeresztbe helyezte Jont, aki a legközelebb állt a fogolyhoz.
…Az meg a te húgodtól. Gage olyan arccal nézett a góré sebesülésére, mint aki enyhén ledöbbent, és egyelőre még nem tudta eldönteni, mit gondoljon. Hamarosan azonban ajkai elégedett mosolyra húzódtak, úgyhogy a fordulat szemmel láthatóan elnyerte tetszését.
– Uraim – hajtott fejet üdvözlésképp. Már csak egy kalap hiányzott, amit megemelhet. Ezzel a bandatagok figyelmét sikerült ismét magukra vonni, így mind az újonnan érkezők felé fordultak (már amennyire megengedhették maguknak Davina pisztolyának felügyelete alatt) és a szóváltásukat hirtelen felfüggesztve minden figyelmüket Gage-éknek szentelték. – Gondolkoztam. – jelentette ki. – Tudom, mostanában nem alakultak túl jól a dolgaink, de hé… Még mindig lehetünk barátok. – bökte ki sajnálkozó arccal, miközben egyik keze lassan az igazolványáért nyúlt. Ebben az órában már másodjára. Hasítok.
– Nyírjátok ki. – adta ki a parancsot monoton hangon Clint, mivel az ő pisztolya Davina felé nézett.
– Gage Dawson, BDIS. – vágta rá sietősen Gage, és elővarázsolta az igazolványképet. Jon látása nem lehetett túl jó, mert úgy hunyorgott az apró kártyára, ahogy csak Wyck szokott.
Síri csend és hányásszag.
– Na, mi van? Úgy álltok itt, mint egy skinhead Backstreet Boys. – sürgette őket Gage. Valamiféle minimális reakcióra azért mégis számított volna, de úgy tűnik, enyhén túlbecsülte az ellenfelei felfogóképességét. – Zsaru vagyok, capiche? Dobjátok el a fegyvert!
Senki sem engedelmeskedett, valószínűleg a rendelkezésükre álló töméntelen mennyiségű kompromittáló információban bízva. Egyértelmű volt, hogy Gage-nek sem válna javára, ha bevinné őket a BDIS-hez, mert velük együtt repülne a sivatagba. Csak egy dolog rosszabb annál, ha a sivatagba kerülsz: hogyha ott van Gage is.
Talán mégsem olyan hülyék ezek. Hát, egy próbát megért.
Egy rövid szünet után Szekrény #2 törte meg a csendet, hangjában meglepő határozatlansággal.
– Hallod, Clint… Ne adjuk inkább vissza?
– Ha nem akarsz minden nap homokot és skorpiókat uzsira, én erősen ajánlom. – vetette közbe Gage egy barátságos mosollyal.
– A sivatagban aztán kurva sokra megyünk a kurváiddal, Clint. – adott hangot véleményének Jon olyan kulturáltan, amennyire csak bírta.
A többiek érdekeltnek tűntek a válaszban, mert vetettek egy-két sanda pillantást Clintre, hogy megfigyeljék a reakcióját.
– Vissza akarjátok kapni a pénzeteket, vagy nem, baszdmeg? – kérdezte Clint értetlenül, tekintetét végighordozva a társai arcán, akik többé-kevésbé határozott bólintással válaszoltak. – Akkor mégis mire vártok? Vegyétek el, buzikáim! Gyerünk! – kiáltotta, mintha egy BDIS-es kiképzőtáborban lenne.
A többiek Clint uszítása ellenére is haboztak, és vonakodva kérdő pillantásokat váltottak egymással. Valakinek meg kéne húznia a ravaszt. Valakinek el kéne vinnie a balhét. De kinek? |
Maddox abban a másodpercben elindult a hang irányába, ahogy az feldördült. A tekintete Gage-ét kereste, és csak remélni tudta, minden mondanivalója kiolvasható belőle. A nyilvánvaló tényt, hogy minden más történésért továbbra is a húga hibáztatható, most az egyszer mellőzte. Majd ráér akkor számonkérni rajta, ha élve hazavitte őt. |
Maddox, mielőtt még rájött volna, hogy a vezetékneve ezerszer menőbb, mint a keresztneve (és megunta, hogy minden ismerőse arkangyalokkal példálozott, ha úgy gondolta a kis Rafi rossz fát tett a tűzre), mindennapi szokásainak részeként tartotta a húga szekálását. Ez általában annyiban merült csak ki, hogy leszólta a lány öltözékét, a barátait, vagy éppen az étkezési szokásait - és persze utólag sem volt képes nyíltan bevallani, hogy a lehető legborzalmasabb bátyjtípus volt, amit csak egy tinédzserlány kívánhatott magának -, azonban voltak olyan napok is, mikor Davina viselkedett szörnyűen. Maddox megjegyezte ezeket a tetteket, és a súlyuktól függően számolta el persze. Minél kegyetlenebb volt a húga, ő annál több strigulát jegyzett fel magának; végül pedig a számnak megegyező dolgát tulajdonította el a lánynak. Attól tartott, ha még mindig játszaná ezt a játékot, a nap végére Davina szobája üresen állna. Talán még a falat is ki kéne szedni a helyéről, ha azt a lány sajátjaként kiáltja ki. Maddox ezen egy pillanatra elgondolkozott, majd megvonta a vállát. Az övé a ház. Egyszóval Davina cuccai is az övéi.
Így már egyből nem is volt olyan szórakoztató a játék. Bár még mindig szívesebben játszotta volna azt, mint a mostani, Davina-féle ijesztő valósággá alakulót. Mikor végre szebbnek látta a jövőt, hiszen két szabad kézzel csápolhatott a nagyvilágba, a pasasnak jönnie kellett egy rohadt igazolvánnyal, és elbaszni mindent. Kösz, Seggfejherceg. Ezerszer is. Köszi, Davina.
- Mutatok én is neked valamit, amivel kezdhetsz!
Maddox arcára odafagyott az üdvözítő mosoly. Ugyanis míg ő fájdalmas képpel megmozgatta az arcizmait, és konstatálta magában, hogy berendezése túlélte a téglákkal való találkozást (és közben összeszorított fogsorokkal konokul bámult maga elé), addig az idióta húga odamasírozott Gage orra elé, a szemkontaktust tartva dzsekije belső zsebének mélyére rejtette kézfejét, és azt előrántva Gage immáron Davina Maddox pink színű körömlakkal díszített középső ujjával szemezhetett. Rettentő eredeti. Ennél már csak az lett volna jobb, ha még egy klisés filmszöveget is hozzátesz az akcióhoz. Lehetőleg valami rajzfilmét, hogy a szituáció röhejességfaktorát egyenesen az egekbe tornázzuk. "A legrosszabb rémálmod vagyok.". Persze csak akkor, ha Gage rémálma egy betépett, alulöltözött, pink körmű szőke, aki előszeretettel visz haza illegális fegyvereket, hogy aztán a zsaruk figyelmét is magára vonja.
Maddoxnak volt egy olyan érzése, hogy ezt valaki még imponálónak is találná, de sajnos ő kivételt képezett ezalól. Arcán feszült mosoly terült el, míg sietős léptekkel odament a húgához, és gyengéden arrébblökte az útból. A nevére vonatkozó megjegyzéseket - és Davina hangos méltatlankodását - jelen helyzetben ignorálta.
- Hé... Gage, ugye? Nézz csak utána a bűnlajstromunknak. Tiszta, mint az arany. - Már ha az az arany mosott. - Szerinted hogy nézne ki, ha most hirtelen bekerülne oda valami? Kétségtelen rendbontás lenne. Te rendfenntartó vagy, nem? A megnevezéseddel pont ellenkezőleg cselekednél.
Valószínűleg, ha a következő pillanatokban nem szegeződik egy pisztoly csöve a tarkójához, még egy elégedett vigyorral is megspékeli az egész kis monológját. Talán nem válnak majd híressé az utolsó szavai, de ha abban a pillanatban szét is loccsantják az agyát, legalább úgy hal meg, hogy elégedett volt önmagával. Tekintete egyből Davinát kereste, hiszen az első mindig az volt, hogy biztonságban tudhatta, onnantól kezdve pedig foglalkozhatott azzal, mit kezdenek a kialakult szituációval. Ezt az egyet most kivételesen Gage számlájára írta. Davinának egyébként sem maradt semmije, amit ellophatna.
- És most, Zsarukám? - Davina fogai közt szűrt hangja hangzott fel, ahogy igyekezett elhajolni a felé tartott fegyver elől, de sajnos mindhiába; a cső harmadszorra is visszatalált az irányába, és ezzel az akciójával még egy vasmarkot is szerzett a felkarjára. - Mássz már ki a fejemből!
- Dav. - Húga felcsattanását követően Maddox nyugtatása hangzott fel, aki talán a legidegesebb volt mindannyiuk közül. Ő legalábbis így érezte, miközben a minden határon egyre inkább túlmenő beszélgetést hallgatta, és próbált kitalálni valamit, bármit, ami nem azzal végződik, hogy a kedves kis rablópandúrok az agyuk maradványain lépkedve távoznak a helyszínről.
- Még hogy kilences... - A lány újból felmordult. - És tőlem senki nem kérdezi meg, az esetem-e ez a kőbunkó? Mert nem. - Davina Clintre acsarkodott, és még egy utolsó próbálkozást tett, hogy kirángassa a karját a szótlan pasi szorításából. - Kurvára nem tetszel. Talán ha leborotválnád azt a valamit az arcodról, és a fejed tetejére ültetnéd, nem kéne seggfej módon nőt lopnod. - Egy pillanatra elhallgatott, majd ádáz tekintettel megrázta a fejét. - Tévedtem, úgy is seggfej maradnál.
A lány a bátyjával ellentétben nem igazán gondolkozott el azon, mi is lehet a tettei következménye. Mielőtt még elrángatták volna, Maddox és Gage felé tátogta, hogy "Segíts!", és remélte, ezzel mindenféle óvintézkedést megtett. Nem mintha amúgy Maddox azt tervezte volna, hogy hagyja a húgát eladni. Persze, végignézte, ahogy elvonszolják - mást nem tehetett -, de szándékában állt visszaszerezni őt.
Homlokán kidagadó erezettel tarkított arcát Gage felé fordította, miközben nagy nehezen leküzdötte a késztetést, hogy megismételje a jelenetet, ami nem olyan régen fordított szerepállásban lejátszódott köztük.
- Ha a húgomnak egy hajszála is hiányzik, én foglak kinyírni, és utána boldogan hagyom, hogy kivigyenek érte.
A későbbiekben Davina, miután megunta, hogy rongybabaként cipelik, szándéka szerint egy jól irányzott rúgással - amire percek óta készült - kilökte Jon lábát az egyensúlyából (sajnos a pasas túlságosan megtermett volt ahhoz, hogy a terv meg is valósuljon), a következő pillanatban pedig már a kezében is volt a táskából előrántott fegyver. Saját merészségétől meglepődve felváltva az őt körülálló vegyesen hitetlen és kárörvendő arcokba nyomta a csövet, és miközben felhangzott a röhögés, hátrált pár lépést.
- Mégis mit akarsz kezdeni azzal, szivi? Tedd csak szépen le, és gyere velünk. Jól fogsz szórakozni, ígérem.
- Megy a halál - fröcsögte vissza egyszerűen Davina. Az adrenalintól a szíve a torkában dobogott, és míg hátrált, mostanra már valóban reszkető végtagjának ujjai elsütötték a fegyvert. A golyó elszáguldott Clint feje mellett, és a falba fúródott, a következő pedig, ami történt: a férfi füléből vér kezdett csorogni. Davina füle is csengett kicsit, de volt egy olyan érzése, nem annyira, mint Mr. Kőbunkóé. A lövést követően automatikusan összerezzent, és már csak a saját szórakoztatására nyögött fel.
- A picsába, Davina. Ezt jól megcsináltad.
Maddox abban a másodpercben elindult a hang irányába, ahogy az feldördült. A tekintete Gage-ét kereste, és csak remélni tudta, minden mondanivalója kiolvasható b |
Rendfenntartóként az ember az ideje nagy részét azzal tölti, hogy mások seggét rúgja szét. A forradalmárok, a hősök seggét. Az olyan emberek seggét, akik példátlan bátorsággal és a céljukba vetett mély hittel szegülnek ellen, bízva egy szebb jövőben – egészen addig, míg egy hozzá hasonló zsoldos vörös lézere a homlokukra nem vetül.
De nézzük a jó oldalát: a rendszer szolgájaként civilben Gage azt tehette, amihez csak kedve szottyant. Ha olyanja lett volna, akár fejbe is lőhetett volna tíz járókelőt, hiszen a bevándorlók, a feketepiacon nyomorgó aljanép élete a legkevésbé sem izgatta a kormányt. Ugyanott kezdte, ahol ezek az emberek, de velük ellentétben ő beállt a sorba, és most fentről nézi őket. Ők a nyomort választották, ő viszont az együttműködést. Akkor ki itt a hibás?
Na jó, elég az önálltatásból. Maga is jól tudta, hogy ki a hibás. Éppen ezért szívesen kipróbálta volna magát a hős szerepében – a változatosság kedvéért, vagy mi. Egyszer az életben tett volna valamit, és tükörbe tudott volna nézni utána anélkül, hogy saját magát kéne győzködnie a kedvenc mantrájával: Meg kellett tennem. Meg kellett tennem.
Csak segíteni akart valakin. Talán a lányon, talán a saját lelkiismeretén – lényegtelen. Csak tenni akart valami jót, oké?
…Hát, nem jött össze.
A lány vallomása túlságosan lesokkolta ahhoz, hogy azon nyomban eleressze szegény bátyját. Arcán a hitetlenség és a felháborodás keverékével pillantott a hugicára, mielőtt arckifejezése hirtelen megváltozott.
– Áh! – hajtotta meg fejét ráncolt homlokkal, mint akinek most esett le a tantusz. Vagy úúgy! – Így már minden világos. – mondta és öklei egy, a lányra szegezett kedves mosoly kíséretében felnyitódtak, így szegény Maddox végre szabadult a szorításból.
Igen. Gage az, aki egy ártatlan embernek kis híján behorpasztotta az arcát egy félreértés miatt. Azonban aki emiatt – jogosan – bocsánatkérésre számít, azt ki kell ábrándítanom. Ez az ember ugyanis az „elnézést” szó bármely szinonimáját az élete árán is kikerülte volna, mátrixosan lehidalva, ha kell. A mentegetőzés helyett az érett férfi úgy döntött, itt a visszavágó ideje. Persze nem tervezett semmi komolyat a duóval, de azért azt sem hagyhatta, hogy büntetlenül hülyét csináljanak belőle. Azt csak neki szabad.
Davina mentegetőzésére hanyag legyintéssel válaszolt, miközben tisztes távolba hátrált a párostól.
– Három tesóval nőttem fel, tudom, hogy megy ez. – bólogatott, és szünetet tartva a testvérpár mindkét tagja felé intézett egy széles mosolyt. Davinára talán egy másodperccel tovább mosolygott, nehogy túl melegnek tűnjön, majd a következő mondat elejét hangsúlyozandó, tett egy pantomimszerű kézmozdulatot. – Fátylat rá. Kezdjük elölről, oké? – mindkettőjükre beleegyezésre váró pillantást vetett, de az egyetértés jelét helyettük is megadta egy bólintással, majd előkotorta az igazolványát és felmutatta. Pont olyan szarevő vigyorral, mint amit az igazolványképén villantott. – Gage Dawson, BDIS. Ti pedig Davina és Maddox... – zavartan összevont szemöldökök, hatásszünet. – Várj, ez kereszt- vagy családnév? Mindkettő? Davina Maddox és Maddox Maddox? – kérdezte és arra gondolt, mennyivel menőbb név is ez, mint a Gage. Kösz, anya.
Ha nem zavarják meg, valószínűleg azzal folytatta volna, hogy ellenőrzi a táskát, aztán eljátssza, hogy érdekli is a kihágás. Természetesen nem ért neki annyit ez az egész, hogy a biztos halálba küldje érte a testvérpárt, de nem árt, ha a lány tanul az esetből. A zsaruk errefelé elég könnyen rántanak pisztolyt, és akkor a menő nevű bátyjának annyi.
Természetesen az említett tanulság miatt csinálta ezt, és nem azért, mert rohadtul unatkozott.
– Daryyyyl! – hangzott fel egy ismerős férfihang a háta mögül, amint egy szintén ismerős hangot imitál – Gage „a keresztneveddel köszöntelek”-féle taktikáját gúnyolta.
– Próbáld az Ethant, hátha arra hallgat. – javasolta a második, mivel Gage továbbra is kővé dermedve állt előttük. Bocs, Ethan, más nem jutott eszembe.
– Mi van? Miért én kaptam a Gunthert? – szólt egy harmadik. Gage tekintete először az ég felé fordult, mielőtt lassan, fogcsikorgatva lehunyta a szemeit.
– Mert téged nem akart hátba támadni. – válaszolt az első, feltételezhetőleg a „hátba támadni” kifejezés egy ritkább jelentésére utalva.
Egy csiga tempójában ugyan, de Gage az égnek emelte karjait (ugyanis százszázalékig biztos volt benne, hogy már legalább öt pisztoly csöve szemez a tarkójával) és tett egy 180 fokos fordulatot.
– Bocs, Clint, de nem vagy az esetem. – ismerte be szemtelenül, és fejét reflexből elfordította, amikor Clint revolvere kattant. – Basszus, a szívbajt hozod rám!
– Sajnos te sem vagy az én esetem, Gunther. De látok valakit, aki igen. – tekintete sokat sejtető vigyorral vándorolt Gage háta mögé. A férfi hátrapillantott a válla felett, és hamar megtalálta a szóban forgó személyt. Szerencsére a rajongói a Maddox-tesókat sem hagyták ki a buliból, így rájuk is szegeződött egy-egy pisztoly.
– Ugyan már! – fordult vissza Gage lefitymáló kifejezéssel az arcán, és megemelt karjait enyhén széttárta. – Nézzetek rám. Erős kilences.
– Ez meg egy M9-es, és ha nem perkálsz, szétloccsantom az agyad.
– Nyugi, Jon. Elég lesz a csaj. – szólt Clint, és egyik kezével elengedte a pisztolyt, hogy jelt adjon. Erre Jon és egy másik pasas megindultak Davina felé, míg a többiek a célkeresztben tartották Maddoxot és Gage-t.
– Clint, kérlek, beszéljük meg. – szólalt meg ismét Gage. Ha most felfedi magát, az egyenlő a biztos halállal, viszont még egy csapat díler és strici sem volt olyan hülye, hogy még egyszer bedőljön a hülyítésének. Ez Clint arcán is meglátszott, úgyhogy Gage taktikát váltott. – …Vagy ne beszéljük; tudom, hogy a tettek embere vagy. Mi lenne, ha most szép lassan a farzsebembe nyúlnék a tárcámért, és… – az egyik keze lassan ereszkedni kezdett.
– Ne mozdulj! – üvöltötte Clint, és Gage engedelmeskedett. Közben a két szekrény a látóterébe rángatták Davinát, a többiek pedig távozásra készen hátrálni kezdtek utánuk. Clint ismét normális hangszínen köszönt el. – Ezt már láttam, Nyálgép. Tartsd meg a pénzed. |
Maddox a hitetlenségtől lassan megkövülő arccal nézte a húgát, amint az minden különösebb ok nélkül rángatózni kezdett a fogása alatt, miközben természetesen szünelenül kiáltozott olyanokat, amit valószínűleg csak egy Z kategóriás filmben hall az ember.
- SEGÍTSÉG! VALAKI SEGÍTSEN, KÉREM! EZ A TOLVAJ EL AKARJA LOPNI A TÁSKÁMAT!
- Normális vagy? - Valahogyan lelkierejének utolsó szikráit felhasználva sikerült felszednie az állát a földről. Az égre pillantva lemondón sóhajtott, majd megrázta a fejét, miközben szakadatlan mormogott tovább. - Visszaadom azt a nyomorult hátizsákodat, csak fogd már be. Rosszabb vagy, mint egy kibaszott sziréna. Már csak az kéne, hogy a szemeid kék-piros fénnyel villogjanak, és máris tökéletes lennél a piac rohadtul hatékony patkányriasztójának. - Azzal tovább is húzta maga után Davinát, egyedül azt a célt kitűzve maga elé, hogy eltűnjenek a helyszínről. Az üzletnek amúgyis lőttek.
Maddox semmi esetre sem gondolta volna, hogy bárki is a húga segítségére siet majd - természetesen teljesen feleslegesen, hiszen tőle semmi félnivalója nem volt. A népek nem úgy viselkedtek itt, mint egy boldog fantáziavilágban; inkább lesütötték a szemüket, és továbbosontak. Hagyták a szenvedőt a földön meghalni, mert nem akartak még több bajba keveredni, mi több! Még a végén valamiért felelősséget kellett volna vállalniuk! Te jó ég! Az maga a pokol lett volna ezeknek a csőcselékeknek. Éppen ezért nem kicsit lepődött meg, mikor a vállán megérzett egy Davináénál határozottan erősebb szorítást. A húga szemlátomást elégedetten lépdelt odébb, hogy helyt adjon az önjelölt hősnek, és míg Maddox arca a hideg falnak préselődött, megigazgatta magán a rettentően megerőltető dulakodásban szétzilálódott öltözékét. A hozzá intézett kérdésre biccentett, majd remegő kézzel túrt bele bordó bőrdzsekijének belső zsebébe, hogy kihúzzon egy karcsú szálat kihívóan színes csomagolású cigarettásdobozából. Maddox olyan szívesen megkérdezte volna tőle, hogy mégis mi a kibaszott istenért reszket, de abban a pillanatban sajnos éppenséggel el volt foglalva azzal, hogy a felkapart vért lehetőleg ne a saját cipőjére köpje. Bár nem tudta, miért is próbálkozik jobbá tenni a helyzetet, hiszen az ennél képtelenebbé már csak akkor válhatott volna, ha a karjait hátraszorító férfi hirtelen zöld varangyos-ogrebékává változik, és arra kéri Davinát, hogy a megmentésért cserébe szabadítsa fel őt a rusnyaság átka alól egy csókkal. A szőke sziréna és seggfejherceg története. Igazi kasszasiker lenne. Maddox azonban nagyon úgy tűnt, hogy nem akar hajbókolni drágalátos lovagunknak. Fogsorát csikorgatva próbálta úgy kifordítani magát derékból, hogy a látóterébe kerüljön a húga, de a lány addigra újból arrébb lépegetett, és mostanra Gage másik oldalán állt már.
- Davina, baszki, ki foglak nyírni. Nyisd már ki a szádat, és mondd meg ennek a... - Az arca biztonsága érdekében lenyelte a nyelvére toluló sértéseket. - Hogy ENGEDJEN. EL. - Mondanivalója határozott alátámasztásaképp az utolsó szavaknál megrángatta fogságban tartott karjait. Ha nem érezte volna kötözött sonkaként magát, biztosan megpróbálja kiszabadítani a végtagjait, azonban büszkesége utolsó morzsái visszatartották tőle. Ha nyugton marad, Davina végre megszólal, és véget vet ennek a rohadt színjátéknak.
A lány hálás mosolyt küldött a férfi felé, majd a bátyja mellé sétált, és az arcába fújta a füstöt. - Hmm, nem is tudom. Szerinted megérdemli? - Szépen ívelt szemöldökét felhúzta, míközben kihívó tekintetét újból Gage felé fordította, végül gügyögve Maddox felé fordult. - Olyan morcos fiúcska.
Davina nyilván úgy gondolta, eljátszogat még egy kicsit a bátyjával, és ismervén őt, valószínűleg holnapig folytatta is volna, de Maddox észrevette az apró változást az arcában, mikor szöget ütött a fejében a gondolat, amit egy ideje már ő maga is sejtett.
- Hé... Ugye nem vagy zsaru? - A lány ideges mozdulattal megnyalta az ajkát, majd csinos bokacsizmájának orrával eltaposta a félig elszívott cigit. - Tudod, Maddox, itt. - Ezalatt megsimította bátyja felkarját. - Nem tett semmi rosszat. Csak egy ártatlan testvéri vita. Biztosan tudod, milyen az - búgta meggyőzőn, és vakon bízott abban, tényleg van olyan elbűvölő, ahogyan azt Maddox hajtogatja mindig. Persze az ő szájából ez általában inkább sértésnek, mint dicséretnek hangzott; mindenesetre Davina bevetett volna mindent, amit csak lehetett. De ha mindketten repülnek miatta, és amiatt a rohadt fegyver miatt, azt egész életében bánhatja.
A lány szándékosan irányzott mozdulattal a hajába túrt, és egy másodpercre a koszos földre nézett, mielőtt bocsánatkérő tekintete visszatalált volna Gage-hez. - Bocs, hogy megzavartunk... az akármidben. Most már lazán elengedheted. - A hangja újból hamar játékosra váltott, majd Maddoxra pillantva elvigyorodott. - Ha bántani mer, én magam tépem le a golyóit. |
neki háttal állva dulakodtak. Ha tíz évvel ezelőtt fogadja ez a látvány, nekifutásból rontott volna rá a férfira, de ezúttal az első gondolata a figyelmeztetés volt. Ritkán került olyan helyzetekbe, amik önmegtartóztatást kívántak, így Gage nem is igazán remekelt a dühkezelésben. Ösztönösen a ruhája alatt lapuló pisztolyhoz kapott, és a keze a fegyver felett lebegett még két hosszú másodperc erejéig, mielőtt meggondolta magát. Ha eldördülne egy lövés, arról előbb-utóbb a kormány is tudomást szerezne, és akkor neki befellegzett.
– Hé! – ragadta meg a férfi vállát, és enyhén szólva letépte a lányról. Szegényt elég váratlanul érhette a támadás, így már csak akkor nyerhette vissza az egyensúlyát, amikor Gage arccal a falnak szorította, a kezeit pedig a háta mögé szedte. Rutinművelet.
– Jól vagy? – kérdezte a lányra nézve lágy hangon, és miután megkapta a választ, stílust váltva fordult vissza a férfihoz.
– Kapsz rá két másodpercet, hogy megmagyarázd. – acsargott a férfi fülébe. Akár sikerült felböfögni egy-két szótagot, akár nem, az idő lejártkor Gage udvariatlanul Maddox szavába vágott azzal, hogy az arcát a téglafalba vágta, majd szemtelenül felszisszent. – Bocsika, megcsúszott a kezem. Megismételnéd? Vagy kérdezzem inkább őt? – állával Davina felé bökött, aki megjelenésre egy fokkal kevésbé emlékeztette az embert az összes többi fekete piaci stricire és dílerre, mint Maddox. Valahogy szavahihetőbbnek tűnt. |
A fekete piac nem csupán egy hely, hanem egy idő – egy jeles alkalom. Ha tudod, mikor keresd, akkor a helyszín ismerete nélkül is könnyen megtalálhatod: csupán engedd, hogy a bűzlő sikátorokon átözönlő emberáradat magával sodorjon, majd kövesd az illegális tudatmódosítószerek átható illatát, és nem tévesztheted el.
Tősgyökeres söpredékként Gage Dawsonnak nem volt szüksége idegenvezetésre, hiszen az évek során az útvonal belevésődött az emlékezetébe. Egyszerűen csak engednie kellett, hogy a lába vigye őt előrefelé, és Varászlat! Befordult a sarkon, és végre megérkezett a washingtoni csőcselék Mekkájába. Egy pillanatra megállt az út kellős közepén, hogy átszellemült mosollyal megcsodálja a széles utcát benépesítő mintapolgárokat, és nagyot szippantson az áporodott levegőből. Mégiscsak jó dolog, ha az ember visszatér néha a gyökereihez.
A számára meglepően nosztalgikus látványtól fellelkesülve (és semmiképp sem a mögüle hallatszó „Mozdulj már, pöcsfej!” felszólítástól vezérelve, amit természetesen elengedett a füle melett) vetette bele magát a sokaságba. Volt itt minden, mi szem-szájnak ingere: Desert Eagle négy lepedőért, lányok színes pirulákért, színes pirulák egyért (vagy szexuális szolgáltatásokért). Állítólag ha van egy fölös veséd, talán még új állampolgárságot is vehetsz, Quatarit.
Bizony ám, itt mindig kellemes a légkör, és Gage Dawsont üzleti tehetsége ezen a környéken is végtelenül népszerűvé tette. Egyszerűen nem tud menni tíz métert úgy, hogy ne találkozna egy régi üzlettárssal, aki ne akarna adni neki egy pacsit. Az arcára. Rézbokszerrel. De még a jó társaság miatt sem éri meg kockára tenni a tartózkodási jogosultságodat, úgyhogy jobban teszi az ember, ha gyorsan megszerzi, ami kell, aztán el is kotródik, mielőtt azok a rohadt zsaruk rajtaütésszerűen színre lépnek.
Pont, mint ő és a csapat, úgy három éve. Surprise, bitch! A stricik nagyobbat sikoltottak, mint a lányok, akiket futtattak. Ó, azok a régi szép idők!
Gage a nyakát nyújtogatva kutatott Wyck és a szokásos kompániája után, és arra gondolt, a kínai negyedben mennyivel könnyebb lenne megtalálni. A feltételezése, miszerint Wyck rohadtul nem a megbeszélt helyen várja majd, beigazolódott. Wycknek pont elég üzletfele volt ahhoz, hogy telibe szarja az összeset, de vele mégis mindig megérte üzletelni, mert általában azt adta, amit ígért. Plusz pont, hogy amikor be volt állva, elég könnyen adakozó kedvébe lehetett hozni. Összességében rendes fickó ez a Wyck.
Minél mélyebbre ásta magát Gage az alvilágban, annál ritkább lett a tömeg, és annál kevésbé kellett kapkodni a levegőért. Errefelé már viszonylag gördülékenyen lehetett mozogni, és a felfedezőnek lehetősége nyílt a körülötte kibontakozó életképek megfigyelésére – egy kezdődő dulakodás; egy sarokban kuporgó, vihogó férfi; egy fal mellett öklendező prostituált; végül egy csapat árus, akik kétségbeesetten szedelőzködnek, mert valaki poénból elkiáltotta magát, hogy „Zsaruk!”.
Nagyon eredeti, de tényleg.
Amikor Gage végre megpillantotta a megrendelőjét, az valószínűleg már korábban észrevette, mert épp felé tartott. Vagy legalább is próbálkozott, de nem igazán haladt előre szegényke.
– Wyck, haver! Ezer éve nem láttalak! – köszöntötte Gage elnyújtott, nyalizós hangon, és mindenféle hátsó szándéktól mentesen széttárta karjait. Pont úgy, mintha bensőséges viszonyt ápolna a kereskedővel, akit bár gyakran látogatott, egyáltalán nem ismert. Ha baráti kedvezményt akarsz, akkor viselkedj is barátként. Még akkor is, ha a partnered véreres szemei úgy hunyorognak rád, mint egy furcsa hangyára.
Hogy a férfi végül kitalálta-e, ki a franccal is volt dolga, az örök rejtély marad, mert hamarosan feladta az erőlködést. Talán elege lett a mentális gimnasztikából, vagy talán csak jobban érdekelte az üzlettársa sporttáskájából elővarázsolt M4 gépkarabély, melynek láttán Gage – az ügyfél reakcióját befolyásolandó – füttyentett egyet, majd Wyck ábrázatát fürkészve várta, hogy leessen a tantusz.
– Vadiúj Colt M4-es, csilivili teleszkópos tussal és lézer irányzékkal megspékelve, mert jó arc vagyok. – egyik tenyere kecsesen lebegett végig a portéka hossza felett, mintha az olyan szemrevaló lenne. – Amcsi gyártmány, és száz zsetonért még állványt is adok hozzá. – tette hozzá úgy, mintha az állvány nem lenne a fegyver egyik alapkelléke. Itt Wyck kinyitotta a száját, de Gage a kezét felemelve csendre intette.
– Sh-sh-sh… Hallod ezt? – kérdezte halk, lágy hangon, mintha csak a madarak csicsergését élvezné egy szellős, tavaszi délelőttön. Színpadiasan lehunyta a szemeit, és éles kattanás hallatszott, mint bizonyíték az áru működőképességéről. – Szexi, mi? – vigyorgott a kereskedőre, majd hanyagul a kezébe nyomta a gépfegyvert. A vásárló csigalassúsággal megforgatta egyszer-kétszer, majd felnézett.
– Mennyi? – kérdezte, és az üzlettársára hunyorgott.
– Három rugó.
– He?
– Három. – mondta Gage rendületlen magabiztossággal. Wyck arca erre értetlen grimaszba tolult, és ha józan lett volna, valószínűleg egy bazinagy monoklival dekorálja ki az ügyfele második legnagyobb becsben tartott testrészét, másnéven az arcát.
– Hülye vagy? – kérdezte olyan hangon, mint aki mindjárt eldobja az agyát egy ekkora épületes baromság hallatán – jogosan.
Gage úgy tett, mint aki nagyon, de nagyon megfontolja, hogy tegyen-e egy még ennél is kedvezőbb ajánlatot. Ennyi gondolkodási idő alatt akár egy új filozófiai irányzatot is kidolgozhatott volna, de azt nem lehet eladni, úgyhogy inkább nem élt a lehetőséggel.
– Jó, tudod mit? Neked kettő. De csak mert spanok vagyunk. – hangzott a nagylelkű javaslat egy olyan információval megspékelve, ami mindkettejük számára teljesen új volt. Valószínűleg ez duplázta meg Wyck reakcióidejét.
– Té’lleg? – Wyck felsőtestével enyhén hátradőlt, hogy a kellő távolságból hunyoríthasson Gage arcára, mintha egyenesen a Napba nézne. A másik erre halvány fintorral és enyhén megemelt vállakkal bólintott egy párat, mint aki csak tippel, és nem tudja, behúznak-e neki érte.
– Akkor megveszem háromér’, baszdmeg. – hangzott a meglepően magabiztos válasz egy újabb hosszú csend után. Nos, erre a szerencsés fordulatra senki sem számított, de Gage-nek nem volt ellenvetése.
– És ez még nem minden! Négyért még gránátvetőt is teszek rá. Csak neked, csak most. – tett még egy próbát megnyerő mosollyal, de Wycket már nem érdekelte a szövegelés – valószínűleg el sem jutott az agyáig. Évekig turkált a zsebében, de amint a három bankó előbújt, Gage kikapta őket Wyck kezéből és rásózta a sporttáskát. Ideje volt dobbantani, mielőtt a kereskedő rájön, mennyire bepalizták, és Gage-en próbálja ki az új játékát. Talán jobb is, hogy nem kért rá gránátvetőt.
Hosszú, szapora léptekkel menetelt előrefelé, hogy fejest ugorhasson a tömegbe. A legközelebbi elágazásnál befordult egy sikátorba, hogy egyre mélyebbre bonyolódhasson az épületek labirintusában és lehetőleg elkerülje a találkozást népes rajongótáborával. Sajnos nem jutott túl messzire, mert az egyik, a piac főutcájából eredő sikátorból egy lány segélykiáltása hallatszott, így persze nem volt kérdés, hogy mit kell tennie. Futólépésben indult a hang irányába, és közben majdnem megbotlott négy félholt hajléktalan pizsipartijában, de félpercnyi szlalomozás múlva megpillantotta a párost, akik |
Mikor Raphael Maddox aznap reggel felébredt - bár a pontosabb kifejezés inkább a "kivetette az ágy" lenne -, álmában sem gondolta volna, hogy a kishúga ismét akkora szarba keveri, amiből nekifutással sem keveredhetne ki. Maddox egyébként sem tartotta magát különösebben tehetségesnek a hobbiszerű szarbanfutásban, de ha a képbe valahogy Davina is bezavart, az eredmény mindenképpen látványos, és még ennél is kényelmetlenebb volt. Szokásos reggeli hangulatától vezérelve csörömpölt kicsit a konyhában, káromkodott egy sort - ekkor vette észre, hogy a müzlihez legalapvetőbb eszközök is hiányoznak: mint például a müzli, vagy egy tiszta tálka -, ezután pedig azt is megtudta, hogy a messzeföldön híres Davina Maddox ismételten nem érkezett haza az éjjel. Mire a szőkeség teljesen leharcolva, természetellenesen csillogó szemekkel végre berepült az ajtón, már a késő délutánban jártak; és ha ez nem adott volna elég okot az aggodalomra, az asztal közepére hajított hátitáskája gyanúsan és nagyon is szabálytalan helyeken dudorodott ki. Igen, semmiképp sem müzli.
- Mi van a táskában? - kérdezte Maddox, aki mostanra felöltözött, bár a haja továbbra is őrült irányokba meredezett. Szegény hajszálak talán viselőjük hangulatának akartak engedelmeskedni, de az általában sajnos túl meghatározhatatlan volt, így lemondhattak arról, hogy harmonikus összképet alkossanak. Maddox kezének egy ideges mozdulatára most azonban lelapultak; úgy tűnt, egyedül az asztal túloldalán álló Davina nem volt tisztában vele, hogy a bátyjával nem lenne illendő játékokat játszani. A lány ajkain huncut mosoly játszott, ahogy elkapta a táskát az illetéktelen kezek elől - bár azt Maddox vitatta volna, húga illetékes-e, vagy sem, de a táska a harmadik, immár igencsak idegesebb felszólításra végre felfedte tartalmát; Maddox egyetlen kívánsága ettől kezdve csak annyi volt, hogy Davina zárja vissza a csatot.
Egy órával, és pár telefonnal később már sötétedett, mikor a testvérpár a sikátorrendszer mélyén céltudatos kanyart vett. Ha reálisan szeretném leírni a folyamatot, azt mondanám, Maddox csikorgó fogakkal, kiugró állkapcsokkal, és dühös léptekkel rángatta maga után szerfelett jókedvű rokonát, valószínűleg közelebb járnék az igazsághoz, de sajnálatos módon elég sötét képet festenék egyetlen férfikarakteremről. Davina folytonos megjegyzései legalábbis valami ilyesmi jelentést hordoztak magukban.
- Ugyan, Raph! Csak egy kis móka volt. - A lány hangja megtörtebben csengett, mint a veszekedés előtt, de még így is hallani lehetett rajta a korábbi szórakozás nyomait. - Ne legyél már ilyen mérges! - Amint Maddox megállt a sikátor végén, vékony karokat érzett a nyakára fonódni. Erővel ellazította a fogsorát, és szórakozott mosolyt vetett a húgára; a dühe a kérlelő hangot hallva alábbhagyott, de még mindig a táska tartalma körül forgott minden gondolata.
- Figyelj, Dav. - Újra körbenézett, láthatólag kutatva valami után, majd hátrafordult a húgához, és megragadta a karjait. - Ezt tovább kell adnunk. Ha nálad marad, és valaki megtalálja, előbb köpködödjük ki a sivatagi homokot a szánkból, minthogy kijózanodsz. - Elégedetlenül felmordult. - És ahogy rád nézek, arra várhatunk még. - Mielőtt Davina egy szót is szólhatott volna, a táskával egyetemben kisétált a sikátorból, nem törődve azzal, a húga követi-e, vagy sem.
- Hé, itthagysz? És ha elrabolnak, hogy megerőszakoljanak, míg hátat fordítasz nekem?
Horkantás. - Gondoltál volna erre akkor, mikor illegális fegyvert hoztál a házamba.
- Baszd meg, Maddox.
Maddox nem tette. Inkább maga elé tolta a húgát, s ezért történhetett, hogy Davina előbb szúrta ki Wycket, mint ő. A feketepiacon olyan emberek jártak, akik miatt alapjáraton biztosan figyelmeztette volna a húgát, de most túl pipa volt hozzá, hogy az aggodalmának bármiféle hangot adjon. Wyck, mondhatni egér a patkányok között, fényévekkel biztonságosabb választásnak tűnt, mint a többi illegális kereskedő. Maddox mégis kelletlen arccal közelítette meg a vékony, idősebb alakot, majd másodpercről másodpercre idegesebben nézte, Wyck félig csukott, véreres szeme miképp, és milyen lassúsággal térképezi fel a táska mélyéről előkerülő fegyvert. A pasas ajkát benedvesítő mozdulat szerencsére hamarabb elárulta a tetszését, mint az ezt követő, éveknek tűnő késéssel felhangzó reszelős hangok által formált kérdés.
- Mennyi?
Maddox halkan, megkönnyebbülten fellélegzett. - Másfél.
- Mivan?! - A hang nem Wyck, hanem Davina felől érkezett. Az ifjabb Maddox felháborodottan, legmegsemmisítőbb arckifejezését elővéve meredt a bátyjára. - Nem, nem, és még egyszer... Kibaszottul nem! Tudod te, mennyit ér ez? És hogy mibe került nekem? - A mondat vége ideges suttogásba fulladt, de Davina újra megtalálta a hangját, és Wyck felé fordult. - Három, és nem kevesebb. Ebből nem adok.
Az események innentől gyors fordulatot vettek. Míg a testvérek közt vita alakult ki, Wyck kiszúrt valamit (vagy valakit) a közelben. Sietősen összehúzta a dzsekijét, mindenféle nyomósabb magyarázat nélkül annyit mondott, "Nincs üzlet.", és otthagyta Maddoxot egy Davina névre hallgató szőke hurrikánnal, aki mostanra teljesen kikelve magából sorakoztatta fel sértegetési listájának minden egyes pontját bátyja ellen. Maddox, aki úgy gondolta, elég volt mára a felesleges figyelemből, megragadta húga karját, hogy elrángassa a helyszínről, de mire rájöhetett volna a megváltozott taktikára, Davina már torka szakadtából segítségért kiáltozott. Mintha a müzli nem lett volna elég a mai napra. |
DC egyik nyomornegyedének azon része, ahol nyugodt szívvel továbbadhatod kétes úton szerzett portékáidat. Még csak kereskedői engedély sem kell hozzá! Jobb esetben a fakabátok is így gondolják, és nem akkor találják ki, hogy átvilágítsák a környéket, mikor épp kihalászod a hátizsákodból az illegális árut. *sóhaj* Milyen szépen szaladnak olyankor azokon a kurta lábakon! Pont, mint a patkányok. |
[17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
