|
Témaindító hozzászólás
|
2016.03.01. 14:30 - |
A negyed leglátogatottabb táncos szórakozóhelye dobhártyaszaggató zenével, és annyi emberrel, akik között bátran eltűnhetsz elintézni ezt-azt. A bejáratnál ijesztő kétajtós szekrény áll, aki valójában bárkit beenged egy kis zöldhasú, vagy szabad bőrfelület felvillantásával - nemtől, kortól és modortól függően persze. Az italod őrizetlenül hagyása súlyos következményeket vonhat maga után. Hasonlóképpen a nyál-, és egyéb nedvcsere... |
[9-1]
[ folyt. köv. Sikátorok ] |
Mikor Winter a lány neve után érdeklődött, csak annyit kapott válaszul, hogy „Dav.” Persze nem is számított többre egy becenévnél, sejtette, hogy a lány nem szívesen oszt majd meg vele bármilyen lényegi információt is. Az itteniek valahogy sosem fordultak hozzá túl nagy bizalommal, még akkor sem, ha a segítségét kérték. Persze ez valahol érthető volt, az ember nem lehetett elég óvatos, amikor ezeket az utcákat járta.
- Nem gond, akkor majd sétálunk egy kicsit. Ilyen későn amúgy sem tanácsos egyedül mászkálnod, főleg nem ilyen állapotban – válaszolta a lány megjegyezésére, miszerint autó nem fér el azon a részen, ahol ő lakik. Részéről ennyivel le is volt tudva a probléma, nyugodt léptekkel haladt tovább a kocsija felé. A következő pillanatban azonban Dav ismét megszólalt és közölte, hogy szerinte ez nem jó ötlet. Winter meglepetten fordult felé, és mikor a lány megtorpant, elengedte a kezét. Összeráncolt szemöldökkel halgatta a magyarázatot, hogy miért is nem kéne hazavinnie. Nem értette, hogy mi ez a váratlan visszakozás, hiszen a lány jött hozzá segítségért. Most meg hirtelen minden rendben? Nem úgy nézett ki, mint aki sokkal jobban érzi magát. Zavarodottnak és idegesnek tűnt, mint aki fél valamitől. És nem csak az üldözőitől, hiszen akkor gondolkodás nélkül vele jönne. Talán inkább attól, hogy olyan kérdéseket kap majd a rendfenntartótól, amikre nem szívesen válaszolna... Szinte minden jel arra utalt, hogy a lány valamit titkol, mégis alaptalan volt a félelme. Winter valóban tartogatott néhány kérdést a számára, de sokkal inkább személyes kíváncsisága, mintsem kötelessége miatt próbálta kideríteni, hogy mi történhetett. Nem állt szándékában törvény elé állítani a lányt, vagy hasonlók. Nagyon is jól tudta, hogy a városnak ezen részén kicsit más törvények uralkodnak. Itt sokszor kényszerül erőszakra az ember, ha meg akarja védeni magát. Arról nem is beszélve, hogy Winter szerint bizonyos életek többet érnek a másiknál. Bár az eddigiek alapján nem feltételezte, hogy Dav túl előkelő helyen szerepelne a világot jobb hellyé varázsoló személyek listáján, abban biztos lehetett, hogy az üldözői valahol a rangsor legalján helyezkednek el.
Abban azért igaza volt a lánynak, hogy Winter sokkal szívesebben indult volna haza, hogy kipihenje a nap fáradalmait, minthogy őt kelljen kísérgetnie. Egy pillanatra átfutott az agyán, hogy talán elfogadja az ajánlatot és megvárja, amíg Dav hív valakit, hogy aztán nyugodtan távozhasson, amint megbizonyosodott róla, hogy a lány nincs egyedül. Ez azonban roppant felelőtlen döntés lett volna a részéről. Abban sem lehetett biztos, hogy tényleg van egyáltalán valaki, akit ilyen helyzetben fel tudna hívni, és aki mellett biztonságban lehetne. Talán csak idecsődítene néhány havert és folytatná a bulizást, miután Winter elment.
- Igazad van, valószínűleg nem tudjuk kideríteni, hogy ki adhatta neked a drogot. Csak annyit tehetsz, hogy legközelebb óvatosabb leszel. Nem szabad őrizetlenül hagynod az italodat egy pillanatra sem, és csak megbízható emberektől fogadj el bármit is – kezdett bele ösztönösen a kioktatásba, függetlenül attól, hogy minden bizonnyal fölöslegesen jártatja a száját. A lány valószínűleg csak ugratta a sztorival, hiszen amint felajánlotta, hogy hazaviszi, egyből visszakozni kezdett. Ha tényleg olyan ártatlan és elveszett lenne, elfogadná a segítségét gondolkodás nélkül.
- Ettől függetlenül felajánlottam, hogy hazaviszlek, és ez így is lesz. Szükségtelen, hogy bárki is érted jöjjön. Szerencsére jelenleg semmi fontosabb teendőm nem akad, minthogy téged kísérgesselek – felelte fáradt mosollyal az arcán és halkan felsóhajtott.
- Ne is próbálj ellenkezni – tette hozzá, miközben határozott mozdulattal megragadta Dav karját és ismét az autó felé indult. Nem sok választási lehetőséget adott a lánynak, de ez csak az ő érdekében történt. Már nem is érdekelte annyira, hogy miért üldözték, csak szerette volna épségben hazajuttatni. Talán jobb is, ha nem tudja meg, hogy mi történt, így legalább nem kell rosszul éreznie magát, amiért futni hagyott egy feltételezett bűnözőt.
A sarkon bekanyarodva egy kicsit szélesebb utcába értek, ahol az autó is parkolt. A kocsihoz érve Winter ajtót nyitott a lánynak, és finoman betessékelte az anyósülésre - mielőtt még megkísérelhette volna a szökést - majd megkerülte a járművet és ő is beszállt a volán mögé.
- Merre induljak? – kérdezte, miközben beindította a motort és a gázra taposott. A keskeny utcák és a járókelők tömege miatt fokozott óvatossággal haladt a remélhetőleg nem túl távoli cél felé. Sokáig gondolkodott rajta, hogy felhozza-e a témát, vagy inkább élvezze a boldog tudatlanságot. Először nem látta túl sok értelmét rákérdezni a dologra, hiszen Dav valószínűleg úgysem fogja elmondani neki az igazat. Végül a kíváncsisága győzedelmeskedett. Érdekelte, hogy vajon milyen válasszal fog előállni a lány.
- Szóval? Mit akartak tőled azok a fickók? – tette fel a kérdést, szeme sarkából Davra pillantva, hogy lássa a reakcióját. |
A helyet, ahol fél órával ezelőtt még dörgő basszus rengette a falakat, mostanra már csak a kiérkező BDIS-es emberek lábbelijénk hangja töltötte be. Davina ellenkező esetben - tisztában léve saját tetteinek súlyával és lehetséges következményeivel - teljesen kiakadt volna, hiszen ez a jelenet akár rémálmában is felbukkanhatott volna; ő gyilkos, és a zsaruk mind körülötte strázsálnak. Ami a legjobb, még el is van mellé szállva, így olyan irracionális ötletei és gondolatai támadnak, mint mondjuk - nem is tudom - mindenféle szükség nélkül menjünk oda és hazudjunk egy zsarunak.
Tök király, nem?
Davina ezt gondolta, egészen addig, míg Winter ujjai a karjára nem fonódtak, ezzel elvágva az összes menekülési útvonalát. Hiszen a zsaruk megvédhetik Clint embereitől; Gage is ezt tette, és milyen jól sült el az egész. Ugyan kinyírt egy embert - életében először -, de ha a férfi nem lett volna ott másodszorra, ő maga most valószínűleg egy mocskos matracon tárná szét a lábait egy még mocskosabb patkánynak. Mondjuk az is igaz, ha Gage nincs ott egyáltalán, Clint meg sem találja őt.
A biztonság mellett azonban ott volt az érem másik oldala; a zsaruk ugyanolyan könnyen megtudhatták, mi történt azon a bizonyos napon a feketepiactól nem messze, ahogyan most Davina odafigyelt, és Winter elmeséléséből összerakta, mi okozta az egész mizériát, amiről ő drogmámoros pillanatai - valamint menekülés - közben tökéletesen lemaradt.
Leopárdmintás kabátjának szőrös anyagát úgy húzta össze magát, hogy százhatvanhét (valamint a platformos cipő által hozzádobott plusz kilenc) centijével lehetőleg minél kisebbnek tűnjön a rendőrök előtt, közben pedig intenzíven bámulta a körmeiről kisebb-nagyobb foltokban lepattogzott festéket. Még akkor is ezt tette, mikor pánikgombócokkal a torkában elindult Winter oldalán a kocsi felé, és talán sokadszorra is azt kívánta, bárcsak beszállt volna amellé a pasas mellé, mikor felajánlotta neki. Talán Maddox újból, ráadásul jogosan kurvának bélyegezte volna, de legalább nem kéne azzal a tudattal tovább élnie, hogy a stricik karmából egyenesen egy zsaruéba futott. Megint.
Winter kérdését hallva benedvesítette az ajkát, míg a szeme a környéket felfedezve cikázott. Milliószor végigsétált már ezeken a mocskos utcákon, de sosem érezte még köztük kevésbé idegennek magát, mint abban a percben. Rettentő gyorsan ki kellett találnia valamit, ha nem akarta, hogy kényelmetlen helyeken végződjön az egész ügy. És most nem a Purg8tory illemhelyére gondolt, mert még ott is szívesebben eltötte volna az éjszakáját, mint kint a sivatagban. Ami azt illeti, korábban is megtette már, és lám! Túlélte.
- Én... Dav vagyok. És ahol én lakom, oda kocsi már nem fér be. Szegény negyed, szűk utcák, tudja, hogy megy ez. A tisztán tartásáért legalább nem kell pluszban fizetni - erőltetett egy széles mosolyt az arcára, ahogy megpróbálta elhitetni a nővel, hogy minden oké.
Totálisan, rohadtul nem oké.
Jólvanrendben. Oké lesz. Csak eltölt egy kis időt a zsarunénivel, lerázza a Mr. Kőbunkó kiskavicsait, aztán hazamegy, és sosem dugja ki többé az orrát a szobájából. Még a szalonba se megy le; senkinek nem fog feltűnni. Ha meg igen... Majd őket is lerázza. Rácsokkal az ablakán Davina Maddox, maga lesz az új... Harriet Potter, a lerázás királynője. Maga sem tudta, hogyan fogja mindezt kivitelezni, hiszen egyértelműen, leendő fikcionális névrokonához hasonlatosan ő sem arra született, hogy a szobájában kuksoljon. Davinának elmesélésre váró történetei voltak, a padlásszoba kis hercegnőjének a szerepe pedig sajnos már elkelt. Még szerencse, hogy egyébként a sajátját jól játszotta, különben már rég nagyobb pácban lenne, mint amiben most forgatta magát.
- Én, öm... - Újból benedvesítette az ajkát, és az útról Winter arcára függesztette a tekintetét; erővel igyekezve, hogy lelassítsa saját beszédét. - Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne. Nem fontos. Úgysem érdekelne senkit sem az ügy. - Gyors, ideges mosolyát még csak nem is kellett a drogra fognia. - A kormánynak vannak fontosabb dolgai is, mint ez. - Például gyilkosságok. Clint vérbefagyott alakja villant be az arca előtt, mire lelkes mosolyától kísérve a levegőbe dobta a karjait, és megállt mentében, remélve, Winter is így tesz, és nem tépi le véletlenül a karját, amit (valami véletlen folytán? Davina remélte.) még mindig fogságban tartott. Hiszen nem tett semmit! Most legalábbis.
- És egyébként sem tudunk utánajárni, hogy ki tehette a szert az italomba, mert sajnos a féktelen bulizáson kívül nincs sok emlékem az éjszakáról... Szóval azt hiszem, örülhetek, hogy ennyivel megúsztam. Holtan is végezhettem volna, mint az a pasas a Purg8toryban. Még szerencse, hogy nem így történt, meglehetősen előnyetelenül néztem volna ki egy lyukkal magamon, nem gondolja? - Felnevetett, és zavart mímelve előrehulló hajtincséért nyúlt. - Menjen csak, Ms. Rosedale, bizonyára elfáradt már. Nem fiatal már az este. Ami pedig engem illet, már sokkal jobban érzem magam! Majd felhívom... Valakit, igen, valakit felhívok, hogy értem jöjjön. Így nem leszek egyedül, és maga sem vesztegeti az idejét azzal, hogy egy összevisszaságokat beszélő lányt kísérgessen. Úgy látom, egy nyertes szituáció, amink van. Mit szól? |
Míg Winter válaszra várva álldogált a lépcső aljában tekintetét a négy férfin tartva, a telefonjáért nyúlt, hogy beszóljon a központba és bejelentést tegyen a halott férfiról. Tudta, hogy nem léphet le csak úgy szó nélkül, percekkel azután, hogy megölt valakit, de muszáj volt mielőbb kijutnia a friss levegőre. Sosem viselte túl jól az ehhez hasonló helyeket, a tömeget, ahol idegenek másztak a személyes terébe, elzárva előle a levegőt. Még mindig érezte a nyomást a mellkasában, igyekezett mély lélegzeteket venni.
Abban a pillanatban azonban, hogy előhúzta a mobilját, kivágódott az ajtó és rémült fiatalok özönlöttek ki rajta. Ezek szerint már meg is találták a testet és megkezdték az épület kiürítését, a rendfenntartók is minden bizonnyal úton vannak, hogy kivizsgálják a helyszínt. Winter visszacsúsztatta zsebébe a telefonját. Így már csak annyi volt a dolga, hogy megvárja, míg ők ideérnek, elmesélje a történteket, holnap pedig egy írásos jelentést is tegyen. Ennyivel részéről le is lesz tudva az ügy.
Addig is nyugodtan koncentrálhatott az előtte lévő csapatra, és a lányra, aki időközben kihasználva a tömeget igyekezett eltűnni a rá vadászó férfiak tekintete elől. Ahelyett azonban, hogy az utca felé szaladva próbált volna megszabadulni üldözőitől, inkább visszafele sietett, a bejárathoz. Winternek nem volt ideje meglepődni, vagy elgondolkodni rajt, hogy vajon mi járhat a fejében. Kezét pisztolyának markolatára csúsztatta és jelentőségteljes pillantást vetett a négy férfire. Egyértelműen akarta a tudtukra adni, hogy nem érdemes megpróbálniuk kihasználni a tömeget és a lány után eredni, azelőtt lelövi őket, hogy egy lépést is tennének. Látszólag hamar megértették az üzenetet, hiszen nem próbálták üldözőbe venni a menekülőt, csak tanácstalanul összenéztek. Az egyiküknek végül sikerült erőt venni magán és magszólalt. Winter rezzenéstelen arccal hallgatta, ahogy beszél és unott tekintettel meredt rá, jóval azután is, hogy az illető befejezte a mondandóját. Látszott rajta, hogy kicsit sem hatotta meg a magyarázat, még arra sem méltatta őket, hogy válaszoljon. A férfi segítséget várva fordult társaihoz, akik csak zavartan vállat vontak. Ekkorra már az egész társaság számára nyilvánvalóvá vált, hogy felesleges tovább magyarázkodniuk. Akár igazat mondtak, akár nem, semmi nem jogosította fel őket arra, hogy a saját kezükbe vegyék az ügyet. Ha a lány tényleg megölt valakit, és a gyilkosságról bejelentés történt, akkor nyugodtan hozzájárulhatnak a nyomozáshoz egy tanúvallomással. De ez már az ügyben érintett rendfenntartókra tartozott, Wintert csak az érdekelte, hogy ne a szeme előtt végezzék ki a lányt valami kicsinyes bosszú miatt, függetlenül attól, hogy megérdemelné-e.
A nő félre állt, hogy utat nyisson és jelentőségteljesen intett a kezével, jelezve a csapatnak, hogy indulhatnak. Elégedetten nézte végig, ahogy a négy férfi szó nélkül távozik, és örült, amiért végül nem került sor felesleges erőszakra. Arra azért kíváncsi lett volna, hogy pontosan miért is akarták elkapni a lányt, és abban is egészen biztos volt, hogy nem fogják ilyen könnyen feladni, de részéről ennyivel le is zárult az ügy. Innentől kezdve már nem az ő problémája.
Mivel volt még egy kis ideje, mielőtt a helyszínelők kiérnek, úgy döntött, hogy félrevonul az utcán gyülekező, zavarodott fiataloktól és felhívja Katyt. Mielőbb be akart számolni neki a történtekről, de azért kellett néhány perc, hogy összeszedje a gondolatait. Valószínűleg a lány is tisztában volt vele, hogy nem fogják épségben megtalálni a barátnőjét, de az ember még a legkilátástalanabb helyzetben sem veszti el teljesen a reményt…
Winter telefonját szorongatva indult lefelé az utcában és azon gondolkodott, hogy mit mondjon. Mikor már elég messze ért ahhoz, hogy ne hallja annyira hangosnak az utcára szabadult, kicsit talán megszeppent, de közel sem kedvtelen bulizókat, kikereste a számot. Már épp azon volt, hogy tárcsázza, de a következő pillanatban valaki megragadta a karját. Meglepetten fordult a szőke lány felé, aki néhány perccel ezelőtt még a szórakozóhely felé menekült. Zavart mosollyal az arcán fogadta hálálkodását. Az ilyen helyzetek mindig is kicsit kellemetlenül érintették. Ő csak a munkáját végezte, soha nem várt ezért köszönetet. Bár jólesett neki a hálálkodás, sose tudta, hogy pontosan mit is kéne rá felelnie, szóval csak zavartan bólintott.
Közelebbről szemügyre véve úgy nézett ki, hogy a lány elég rosszul van. Hatalmasra tágult pupilláiból nem volt nehéz kitalálni, hogy valamilyen szer hatása alatt állt. Ijedtnek és zavarodottnak tűnt, Winternek pedig hamar rá kellett jönnie, hogy még közel sincs vége az ügynek. Mikor a lány ismét felé fordult, és arról kezdett beszélni, hogy kevertek valamit az italába, azonnal emlékeztette magát, hogy óvatosnak kell lennie. Bármilyen elveszettnek és sajnálatra méltónak tűnt az előtte álló idegen, nem szabadott elhamarkodottan ítélnie. Még az is lehetett, hogy egy gyilkossal van dolga. Kétkedve fogadta a történetet, de mivel a lány arcáról őszintének tűnő ijedtség tükröződött, nem tagadhatta meg tőle a segítségét. Addig semmiképp, míg nem tud meg többet a helyzetről. Ehhez pedig azt látta a legjobb megoldásnak, ha belemegy a játékba.
- Értem… semmi baj. Csak nyugodj meg, vegyél mély lélegzeteket – felelte sietve, bíztatónak szánt, de kicsit talán bizalmatlan mosollyal, miközben közelebb lépett hozzá – Minden rendben lesz. Merrefelé laksz? Hazaviszlek. Itt parkolok egy utcával lejjebb.
Hangja kedves volt és kérlelő, mégis érezni lehetett rajta, hogy nem fogad el nemleges választ. Ha már így alakult, szerette volna megtudni, hogy mi is történt pontosan. Talán sikerül kinyerni belőle valami hasznos információt. Közben a lány válla fölött megpillantotta a kiérkező rendfenntartókat.
- Egy pillanat és indulhatunk – tette hozzá. Hogy biztosan ne veszítse el, a karjánál fogva finoman maga után húzva a lányt indult a kollégákhoz. Megmutatta a jelvényét, néhány mondatban összefoglalta a történteket, majd sürgős tennivalókra hivatkozva elköszönt és maga mellett tartva a lányt indult meg a kocsija felé.
- Én Winter Rosedale vagyok – mutatkozott be barátságos mosollyal az arcán, hogy valami beszélgetés-félét kezdeményezzen – Téged hogy hívnak? |
*
Minél gyorsabban eltűnik innen a lány, annál jobb.
Davina háromszor is körülnézett, mielőtt Winter után futott volna, és most, hogy már a kabátját is viselte, kinézete kevésbé tűnt kompromittálónak, mint mondjuk tíz perccel ezelőtt a mosdó koszos tükrében. A pupillái, amint a rendfenntartó szemeibe nézett, ugyan továbbra is kétszeresei voltak az átlagosnak, és jéghideg bőre is fénylett a ráfagyott izzadságcseppektől, azonban végre nem nézett ki teljesen úgy, mint aki a holnapot sem éri meg.
Megragadta a nő karját.
- Köszönöm, köszönöm, köszönöm - suttogta idegesen, és ezzel általa le is volt tudva az élete megmentéséért járó hála. Pár lépéssel eltávolodva Wintertől körbenézett az utcán, miközben nyugtalanul az öklébe harapott, hogy elnyomja saját félelmének nyöszörgős hangjait. Még mindig látott elhaladó embereket, és őszintén fogalma sem volt, merre induljon, hogy ne botoljon bele újabb problémákba. Az, hogy a telefonját elővegye, és értesítse a bátyját, jelenleg túl sok időt igénybevévő feladatnak tűnt a számára, és neki most csak egy számított; el innen.
Így tehát Winter volt az egyetlen, akiben elég biztonságot, valamint potenciált látott, hogy kisegítse, így könnyeivel küszködve visszafordult hozzá, hogy egy csöppnyi lelkifurdalás nélkül megtegyen mindent, hogy elérje a meg nem érdemelt szánakozást.
- Azt hiszem, valaki az italomba tett valamit, és fogalmam sincs, mit tegyek. |
Davinát az utóbbi napokban kísértették a közelmúltban végbement dolgok. Mondhatni ébren is erről álmodott, nem beszélve az alvás közben megjelenő rémképekről, így ha tehette, inkább nem feküdt le aludni. Nem mintha alapjában véve az ágyában töltötte volna a kötelező nyolc órákat, de a szer, amit szedett, nagyban megnövelte az ébrenmaradás lehetőségét. Emellett eltántorította a gondolatait a kedves kis képekről, így könnyebb volt a feledés. Ha azt hitte, könnyű lesz azzal a tudattal élni, hogy kioltotta valaki életét, még ha az olyan rohadék is volt, mint Clint, hát... Tévednie kellett. Közel sem volt egyszerű, és Davina inkább a menekülést választotta az egyszerű elfogadás és belenyugvás helyett. Nem hülyeség tehát kijelenteni, hogy a mostani helyzetet is ő hozta a saját nyakára. Ha nem megy olyan helyre, ami tulajdonképpen tökéletes arra, hogy az ex-strici bandája előbb-utóbb kiszúrja őt, sosem találják meg. Persze ezt már valóban hülyeség kijelenteni, de Davina gondolkozása jelenleg eddig terjedt, amúgy pedig túlságosan lefoglalta a tény, hogy az életéért imádkozzon. Hogy ezt miért tette, szintén kérdéses lehet, hiszen nem sok minden változott volna egy olyan világban, amiben Davina Maddox nincs jelen. A bátyja élete egész biztosan könnyebb lett volna, és valószínűleg mindenki másé is, akivel a lány valaha kapcsolatba lépett. Egy két lábon járó katasztrófa volt, és ezt ő is tudta, nem kellett külön a szájába rágni a nyilvánvalót.
Mindenesetre azért menekült, mert ő úgy szerette a világot, ha maga is részese lehetett. Lehet, hogy Raph élete könnyebb lenne nélküle, de a tény, hogy a férfi szétunná magát, pont olyan biztos volt, mint az, hogy a húga egy őrült. Szóval, meglehetősen.
Winter csak egy volt a sok ember közül, aki a kijárathoz vezető útja során akadályt képezett a lány számára. Legalábbis első pillantásra úgy tűnt, azonban mikor Davina hátranézett, azzal kellett szembesülnie, hogy üldözői jelentősen le lettek lassítva rajta kívül álló tényezők miatt. Máshogy fogalmazva; ismét akadt valaki, aki megmentse a seggét. A lány sajnálta volna, ha nem más, de még ő maga sem kompatibilis erre az akcióra, hiszen igazán elsőosztályú testrész volt ez, amit birtokolhatott. Kár lett volna érte, ha kivonják a forgalomból.
- Ööö...
Clint csapatának tagjai egymásra néztek, nyilván azon tanakodva, hogyan is tovább. Winter korábbi lövése mostanra meghozta a kellő nyilvánosságot, így a rengeteg bulizó a zene lecsapása, és a kidobóemberek hatásos felszólítása után kénytelen volt elhagyni a helyet. Tudták, hogy a hömpölygő tömegben ismét el fogják veszíteni a lányt, és a fegyverrel felszerelkezett Winter egyértelműen hátrányt jelentett abban, hogy egyből Davina után rohanjanak. Ha egy egyszerű emberről lett volna szó, minden bizonnyal kérdezés nélkül átrontanak a rendfenntartón, azonban nem ez a helyzet állt fent, és mire kimagyarázhatták volna magukat, a fiatalabb szőke lánynak már nyoma sem volt az őt elnyelő áradatban. Tehát, csak úgy, mint korábban, a kis Maddox ismét hálát adhatott a bulizóknak, és most is legalább annyira megizzadt köztük, mintha csak újabb három órát táncolt volna.
- Csak egy másodpercre szeretném a mosdót használni - artikulálta erőteljesen Davina a kis szoknyás pálcikaemberes emblémával ellátott ajtó mellett álló biztonsági felé. Mivel a férfi hozzáállása mit sem változott, a lány taktikát változtatott, és kezét ijesztő gyorsasággal tapasztotta a szájára, majd öklendező hangot adott ki, miközben derékból Derrick cipője fölé görnyedezett. Rosszulléte nagyját még csak meg sem kellett játszania, hiszen a bőre alapból hullasápadt volt, és emellé még szédült is, így könnyen meggyőzte az ajtónállót, hogy abban a szent másodpercben képes lenne a cipőjére üríteni a gyomra tartalmát.
- Menj, de nem én engedtelek be. Gyorsan - lökte be szinte az ajtón Davinát, miután biztosra vette, hogy egyik munkatársa sem látja az iménti akciót. Talán új munkahely után is kéne néznie, ha a felettese megtudná, hogy az evakuálási parancsot követően átengedett valakit egy ajtón, ami kifejezetten nem a kijárat volt. Néha csak púp volt a hátán, hogy jóban volt emberekkel.
Az ajtó mögött nem sokkal később megnyikordult egy csap, és használója remegő kezébe folyatta a kétes eredetű vizet. Azt kívánta, bárcsak legalább hideg lenne, de sajnos meg kellett elégednie a langyos, furcsa szagú folyadékkal, hogy azt locsolja az arcára. Muszáj volt megnyugodnia. Muszáj volt gondolatokat, terveket formálnia az agyában. Ha még egy kis időt a mosdóban tölt, lerázhatja a fickókat. Ami azt illeti, most még egy darab banánnal is többre ment volna, mint egy fegyverrel a kezében. Pisztolyt ugyebár senki sem eszik, táplálékkal a gyomrában viszont hamarabb visszaállt volna Davina normálishoz hasonlító állapota. Mivel nála olyan, hogy normális, nem igazán létezett, ebben mind egyetérthetünk mostanra.
Kint Derrick végignézte, amint Winter kérdőre vonja a simlis külsejű fickókat, és egy kis elégedettséget érzett magában. Ezek az alakok nem először jártak már itt, és minden alkalommal kiszúrták a szemét, de míg nem kapta őket rajta valamin, nem tehetett ellenük semmit. Most végre elkapta őket valaki, akinek ráadásul a befolyása is több, mint az övé.
- Biztosúr... Vagyis, hölgyem! Egy lányt követtünk, aki pont úgy néz ki, mint maga. Szőke, és alacsony. Láttuk, hogy valami nagyon rosszat tesz! Lelőtt egy pasast, és otthagyta! Ez bűncselekmény, igaz, biztosúr? ...Hölgy?
Derrick magában mosolyogva nézte végig, ahogy az egyikük - a fekete, akinek nem mellesleg a külseje leginkább egy rapperére emlékeztette a férfit - a fogait csikorgatva az egyik felé fordul, és ingerült szavak közepette tehetetlenül lóbálja a karját a levegőben, a többi három pedig ugyanolyan kifejezéstelen arccal, mint előtte, a vállait vonogatja erre. Az arcukon látszódott a lemondás, így a feketének nem volt más választása, mint elengedni, amit a fejében üldözött, és távozni.
Az üzletnek lőttek, hapsikáim. Derrick olyan határtalan boldogságot érzett, hogy már csak egy répa kellett volna a fogai alá, amit elropogtathat. Sajnos azt nem hallotta, a fickók miről beszélnek, de elszórakoztatta magát azzal, hogy alászinkronizálta a történteket. Tulajdonképpen olyannyira szórakoztatónak tartotta az előadást, hogy kis híján el is felejtette, nem ő volt az egyetlen ezen a részlegen. Miután a Purg8tory egyik munkatársát kiszúró rosszfiúk kis csapata távozott, és a férfi is biztosította Wintert, hogy az elkövetkezendő órák folyamán kezelésbe vegyék "ezt a kis gyilkosság dolgot a makulátlan hírnevű diszkójában", Derrick sietősen benyitott a mosdó ajtaján, majd igyekezett nem rémülten felkiáltani az őt fogadó látványon. Túl hangosan, legalábbis. Vele szemben közvetlenül Davina állt, aki összevissza álló hajával, az arca közepéig lefolyó szemfestékkel, és a maga kaotikus kinézetével egy horrorfilm jelenetébe simán beillett volna.
- Merre ment a rendőrcsaj? - ragadta meg Derrick karját, akit még mindig az iszonyat kerülgetett, és emiatt, valamint természetesen az állása elvesztéséből járó félelemtől hajtva nem is kérdezte, miért érdekli Davinát az információ, csupán útbaigazította őt. Minél gyorsabban eltű |
Mikor Katy azzal kereste fel, hogy sűrgősen beszélniük kell, Winter gondolkodás nélkül sietett az egyik lepukkant kávézóhoz a nyomornegyed mélyére, hogy találkozzon vele. A nála pár évvel fiatalabb lány egyike volt azoknak a nincstelen gyerekeknek, akiket az anyja tanított. Mara halála után Winter kötelességének érezte, hogy támogassa őket, hiszen tudta hogy mennyire fontos volt ez az anyjának. Katy volt az egyetlen, akihez elég közel került ahhoz, hogy még ennyi év után is tartsák a kapcsolatot. Néha kapott tőle egy-egy fülest a nyomornegyedben zajló nagyobb üzletekről, vagy komolyabb bűnözőkről, de mikor a lány reggel felhívta őt, érezni lehetett a hangján, hogy most valami személyes dologról van szó. Az egyik barátnője pár nappal ezelőtt eltűnt, és hiába tett bejelentést, szerinte a rendfenntartók nem kezelik kellő komolysággal az ügyet. Naponta tűnnek el emberek minden nyom nélkül, akik aztán soha többet nem kerülnek elő, és a szeretteik még csak azt az elégtételt sem kapják meg, hogy megtudják mi történt. Winter tudta, hogy valószínűleg a lányt már nem lehet megmenteni, de a legkevesebb amit tehet, hogy megtalálja az elkövetőt és tesz róla, hogy szenvedjen. Az egyetlen nyom, amin elindulhatott egy fénykép volt a férfiról, akivel utoljára látták és a kedvenc szórakozóhelye, a Purg8tory. Wintert már csak a hely említésétől is elfogta a szorongás. Ki nem állhatta az ehhez hasonló helyeket, a zenének csúfolt, fülsértő dübörgést, a tömeget, a sok részeg őrültet. Ettől függetlenül természetesen beleegyezett, hogy utánanéz a dolognak...
Ráérős léptekkel közeledett a Purg8tory felé, a szórakozóhelyről kiszűrődő tompa zene elnyomta csizmájának halk kopogását. A hirtelen feltámadó, könnyed esti szél cigarettafüstöt és távoli beszélgetés zaját sodorta magával, ahogy végigsüvített a szűk utcán felkavarva az aszfaltot borító szemetet és arrébb görgetve az üres üvegeket. Winter összébb húzta magán combközépig érő, sötétkék kabátját. Félresöpörte az arcába hulló szőke tincseket és fürkésző tekintettel nézett végig a Purg8tory előtt gyülekező tömegen. Szeme egy pillanatra sem rebbent, miközben az egyik igencsak alulöltözött lányt figyelte, ahogy előregörnyedve öklendezik a járdán. Közömbös arccal leplezte undorát és azt a mélységes szánalmat, amit a hozzá hasonlók iránt érzett. Szomorú, ha valakinek az a nap tetőpontja, hogy a tánctéren vonaglik és magába dönt minden piát, amire csak telik a nevetségesen alacsony fizetéséből, hogy aztán a drága alkoholt a járdára ürítse. Tudta, hogy ez a hely egyáltalán nem az ő világa és néhány pillanat erejéig még az is átfutott a fején, hogy inkább várakozik idekint, a friss levegőn, hátha feltűnik a keresett személy. Ezt a gondolatot azonban hamar elvetette, hiszen nem volt az a fajta, aki ilyen könnyedén megfutamodik egy kis kellemetlenség miatt. Ígyhát keserűen felsóhajtott, majd erőt véve magán felkocogott a lépcsőn és arcára mosolyt erőltetve köszönt rá a bejárat előtt álló nagydarab biztonságiőrre. Elég lett volna megvillantani a jelvényét ahhoz, hogy beengedjék, de egyenlőre jobbnak látta, ha kerüli a feltűnést. Az már biztos, hogy mást nem fog villantani, így előhalászott néhány bankjegyet a tárcájából, majd a kicsit talán csalódott szemű férfi kezébe nyomta őket és belépett a purgatórium kapuján. Előhúzva a mobilját még vetett egy pillantást a célszemély képére, majd egy újabb meggyötört sóhaj kíséretében belevetette magát a tömegbe.
Az első fél óra után kezdte lehetetlennek érezni, hogy itt bárkit is megtaláljon. A fülében dübörgő zenétől a saját gondolatait sem hallotta, nehezen kapott levegőt a fülledt meleg miatt, mégis a hideg futkosott a hátán valahányszor illetéktelen kezek tévedtek különböző testrészeire, miközben a tömegen haladt keresztül, és óriási akaraterőre volt szüksége ahhoz, hogy ne törjön el néhány csontot. Kezdett egyre inkább úrrá lenni rajta a szorongás, úgy érezte, hogy levegőre van szüksége, menekülni akart. Mielőtt azonban végképp elfogta volna a pánik, a pultnál ismerős arcot pillantott meg. Azt az arcot, amit lassan már félórája keres. Mély levegővételekkel nyugtatta le magát, és megpróbált csakis a feladatra koncentrálni. A férfihez sietett és a pultra könyökölve rendelt magának valami italt. Barátságos arccal fordult a mellette álló felé és azon gondolkodott, hogyan szólítsa meg. Végül úgy döntött, hogy egyből a lényegre tér. Ahogy az eltűnt lány felől érdeklődött, a férfi láthatóan zavarba jött, és végül a lehető legszerencsétlenebb megoldást választotta. Futni kezdett. Winter bosszús szemforgatással lökte el magát a pulttól, hogy üldözőbe vegye. Nehézkesen verekedte át magát a tömegen, szemét az előtte menekülő férfin tartva. Ahogy kijutott a tánctérről és bevetette magát az egyik mellékhelységbe, Winter utolérte és arccal előre a falnak szegezte.
- Hát szabad így faképnél hagyni egy nőt? - kérdezte ingerülten, miközben hátracsavarta a férfi karját - Hol van a lány?
Szavak helyett azonban csak egy ideges nevetést kapott válaszul. Winter nem igazán rajongott az erőszakért, de kezdett már nagyon elege lenni ebből az egész ügyből. A következő mozdulatával eltörte a férfi karját, aki fájdalmában felüvöltött, majd szitkozódni kezdett és ingerült hangon kezdte ecsetelni, hogy mi mindent művelt azzal a szerencsétlen lánnyal, miután a szórakozóhely előtt berángatta az autójába. Winter elborzadva lépett hátrébb egy fél lépést, enyhítve a szorításon. A férfi kihasználva a lehetőséget megpördült és ép kezében egy kést tartva támadt a nőre. Winter ijedten hátrálva tért ki a penge újabb és újabb csapása elől. Az övén pihenő pisztolyért nyúlt és gondolkodás nélkül lőtt. A férfi mozdulatlanul terült el a földön. Winter torkában dobogó szívvel csúsztatta vissza tokjába a fegyverét és idegesen túrt a hajába. Hát ez nagyszerű... Holnap bemegy a központba és jelentést tesz erről az egészről, de most nem akart mást, csak hazajutni. Majdhogynem futva indult meg a kijárat felé, maga mögött hagyva a vérbefagyott testet és sietve tört utat magának a tömegben. Muszáj volt minél előbb kiérnie a friss levegőre. Ahogy kiesett az ajtón, sietve levágtatott a lépcsőn, majdnem fellökve a korlátba kapaszkodó, kissé ijedt tekintetű, minden bizonnyal ittas lányt. Halk bocsánatkéréssel rohant volna tovább, ha nem üti meg fülét néhány nem éppen ártatlan külsejű férfi beszélgetése. Közel sem hallott eleget ahhoz, hogy megmondhassa, miről volt szó pontosan, de határozottan érezte, hogy a kis csapat valami rosszban sántikál, aminek az a bizonyos szőke lány lesz az elszenvedője. A lépcső aljában megtorpanva fordult hátra és összevont szemöldökkel figyelt. Épp elég izgalomban volt része mára, szíve szerint csak futott volna tovább, úgy téve, mintha nem látott volna semmit. Mint mindenki más ebben az átkozott negyedben. De ő nem fordíthat csak úgy hátat valakinek, aki bajban van. Összeszedve maradék hősiességét, feljebb lépett néhány fokot. Mikor egyikük a lány felé indult, megköszörülte a torkát.
- Minden rendben van, uraim? - kérdezte érdeklődő mosollyal az arcán, miközben csipőre tette a kezét, félretolva a kabátját. Övén jól látható helyen ott lógott a pisztolya. Két lehetőség volt. Vagy beijednek, mikor rájönnek, hogy a nő egy rendfenntartó és eltakarodnak, vagy épp ellenkezőleg, örömmel vonják be őt is a buliba. Winter reménykedett az első verzióban, ma már nem akart több golyót kiosztani. Utálta a papírmunkát. |
A Purg8tory-t talán nem ajánlanák Washington híres kritikusai utazási magazinok meglátogatandó szórakozóhelyek listáján, de mindenképpen megvan a maga feelingje. Egy felsőosztálybeli járókelő, aki kellemetlen ügyet jött a negyedben intézni, bizonyosan elfordítja a fejét, amint meglátja a bejárat körül hemzsegő fiatalokat, hiszen az egyikük rosszabb, mint a másik. Ha csak a ruházatukról beszélnénk, a gond nem is lenne akkora, hiszen nem az 1800-as években járunk, hogy mindenki eltakarja a bokáját, a vállait, mi több, a melleit, nem igaz? Szóval ha bárki is köszörülni merné a nyelvét rajtad, amiért miniruha van rajtad, csak ismételni tudom magam; nem baj! Ha bulizni mész benne, és kicsit kirúgnál a hámból? Ugyan. Ha véletlen a ló túloldalára zuhansz, és másnap reggel úgy kelsz, hogy semmire sem emlékszel az estéből? Mindenkivel megesik.
De ha dorogok mellett döntesz, és a kis pirulákat alkohollal öblíted le, rossz hírem van számodra, lányom. Pont olyan vagy, mint az összes többi, aki a Purg8tory járdáját színesíti a gyomrából visszaöklendezett... dolgokkal.
Az ajtón belépve lüktető zenére izzadt testek hatalmas tömegét látod, és ahogy letekintesz a pinceszintre, szinte királynőként érzed magad a sok mocskos alvilágit látva.
Davina Maddox maga legalábbis egész biztosan királynőnek érezte magát, mielőtt a korlát kellemesen hűvös acéljára hajtotta volna az arcát, és kitágult pupilláival a színes lámpák epilepsziás rohamot előidéző villogó fényeibe meredt. Ami azt illeti, nem csak alvilágiak, de a felsőbb osztály számos tagja megtisztelte jelenlétével a földalatti szórakozóhelyet, így ez a nap épp olyan jó volt, mint az összes többi, hogy a szőke lány belevesse magát az emberek forgatagába, és szó szerint elvesszen köztük. Józan pillanataiban - bár be nem vallotta volna senkinek - undorodott attól, ami ehhez hasonló helyeken vált belőle. Gondolni sem tudott a szerekre, amik most eufórikus állapotba rángatták, és taszította volna a nő is, aki a pár perccel ezelőtt a táncparketten magához húzta, majd a száját a nyakára tapasztotta, és a kezével olyan helyeken érintette meg, amik normális esetben Davinán, és az aktuális szeretőjén kívül másnak no-go zónaként volt ismeretes.
Egyre gyakoribb józan gondolatai egyikeként kezdett felmászni a lépcsőn, hogy az ott párosodni készülő párokat, és üzletelő sötét alakokat kikerülve az erkélyre jusson. A gondolatait kergetve dőlt a korlátra, de sajnos csak pár ép foszlányt tudott elkapni, a többi mind az elfogyasztott speed által generált nyugtalanító, meg nem fogható valamik voltak, és a saját szíve kalickába zárt madár szárnycsapásaihoz hasolatos verdesése. A testén apró izzadságcseppek csillogtak, a kimelegedését követően pedig a hideg rázta ki, mégis a mellkasát elszorító menekülési kényszer volt az, ami a klub bejáratán kiűzte.
Arra, hogy a drog ezen mellékhatásának az ő jelenlegi esetében valójában volt is alapja, egyelőre nem jött rá, csupán a sikátor falnak dőlve kortyolta a frissítő levegőt, és azon gondolkozott, Raphael mennyire lenne pipa rá, ha most felhívná, hogy fél, és jöjjön érte.
- Jól vagy, kislány? - hangzott fel mellőle egy ismerősnek tűnő hang, mire Davina reménykedve kapta fel a fejét, hogy ránézzen a bátyjára, aki csakis azért jött, hogy felvegye, mert ő hívta.
Az arc azonban nem tartozott az idősebbik Maddox személyéhez, és a szája, ami a következő szavakat az idegen hangon formálta, szintén nem volt az övé.
- Hé, lassabban, egy szavadat sem értem! Nem akarsz beülni esetleg a kocsimba, hogy megmelegedj egy kicsit? Reszketsz.
Davina tudta magáról, de abban az esetben sem ült volna be a pasas autójába, ha jobban ismeri, mint amit azalatt a pár szó alatt megtudott róla. Nem tetszett neki a hangja. Nem tetszett neki az sem, hogy ott van, és hogy hozzá beszél. Egyáltalán az sem tetszett neki, hogy világon van.
- Hagyj békén - ismételte meg negyedszerre, és ez alkalommal az ajkai érthetően formálták a szavakat. Kitépte magát a férfi karjaiból, és saját magát átkarolva elindult vissza a Purg8tory bejáratához, nem tudva, mit is akar pontosan. Talán mégis jól tenné, ha beülne a pasas mellé, ott legalább meleg van.
Nem tudta, miért ilyen nyugtalan, de a paranoia éles, szúrós marka egyre szorosabbra fonódott a mellkasa körül. Talán az ajtó mellett ácsorgó srác miatt? Dehogy, ő Timothy, évek óta ismeri. A lépcsőn túl sok ember állt, és túl sötét volt, hogy ki tudjon venni arcokat, az éles nevetés azonban a fülében csengett, mielőtt meghallotta volna a szavakat, amik egy csapásra ki kellett volna, hogy józanítsák.
Az a csaj nyírta ki Clintet.
Eddig nem jöttek, számítania kellett volna, hogy valamikor felbukkannak. Davina a drogtól zavartan kapaszkodott a korlátba, és húzta fel magát a lépcsőn, hogy minél távolabb kerüljön a kis csapatnyi férfitól. A szája kiszáradt, és a szíve még mindig őrült sebességgel dobogott, de egyet tudott - ezt az egyet már órák óta tudta, és most lépten nyomon meg is osztotta mindenkivel -, menekülnie kell. Mert ha elkapják, ki tudja, mit tesznek vele. |
A negyed leglátogatottabb táncos szórakozóhelye dobhártyaszaggató zenével, és annyi emberrel, akik között bátran eltűnhetsz elintézni ezt-azt. A bejáratnál ijesztő kétajtós szekrény áll, aki valójában bárkit beenged egy kis zöldhasú, vagy szabad bőrfelület felvillantásával - nemtől, kortól és modortól függően persze. Az italod őrizetlenül hagyása súlyos következményeket vonhat maga után. Hasonlóképpen a nyál-, és egyéb nedvcsere... |
[9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
