Az a fajta, aki már apuka viccekkel a vérében született, legalábbis a legidősebb lánya szerint. Lucas saját véleménye az, hogy nagyon is vicces. Követő jellem, aki általában nem kérdőjelezi meg a parancsokat, bár a kétesebbekkor hadakozik a lelkiismeretével. Alapvetően idealista, akinek volt egy nem túl praktikus, de annál szebben hangzó elképzelése a jövőről, és kicsit megkeserítette, hogy a legtöbb dolog nem úgy alakult, ezért néha, ha rossz lábbal kel fel, harapósabb és morcosabb az átlagnál. Ez nem azt jelenti, hogy pesszimista, igazából örül annak, amilye van, és mindent megtesz azért, hogy meg is védje, különösen kiélezve a családjára, akikkel szemben azonban néha túlzottan is óvatosan jár el, legszívesebben burokba csomagolná őket, hogy ne essen bajuk. Ennek hiányában csak első dolga volt önvédelmet tanítani a lányainak, amint olyan korba értek. 
Általában inkább hallgatóság, mintsem előadást tartó, de nem magának való, legalábbis, nem volt az, míg a burok alatt élt. Mióta odakint él, ideje nagy részét azzal tölti, hogy felváltva aggódik amiatt, mi történik odabent, meg amiatt, hogy idekint kiben tudna megbízni. Alapvetően barátságos, kellemes társaság, aki legalább annyira élvez egy kocsmázást (amiből újabban nem nagyon jut ki neki), mint hogy szótlanul üljön egy dűne tetején és a semmibe bámuljon. Határozott, de a kelleténél nem bátrabb; a biztonság elsődleges szempont számára, a háború óta mindennél fontosabb számára, hogy körülötte mindenkit biztonságban tudjon, minthogy a célt elérje. Valójában egyedül, cél nélkül, el van veszve; mióta pedig kezdi feladni, hogy valaha is visszajuthat a burokba, kezd odaveszni az életkedve. 

Még jóval a háború előtt született, így volt ideje megtapasztalni egy többé-kevésbé értelmes világot; bár mivel régi, idealista amerikai tanokat hírdető családból származott, fehér kerítéses házzal és goldennel az udvarban, tizennyolc évesen ő is belépett a seregbe, évekkel azelőtt, hogy azt tömegesen kötelezővé tették volna. Ranger lett, mesterlövész, és egészen a háború végéig szolgált, sőt, egy kicsit még tovább is; de nem szívesen beszél az ottani történésekről, hiába vett el majdnem két évtizedet az életéből. Nem csak két öccsét vesztette el a harcok során, de minden barátját, akivel annak idején együtt kezdett; nem csak azért jár ki az emlékműhöz minden évben, mert szokás, hanem komolyan is gondolja a megemlékezést.
Az első feleségével, Alice-szel még nagyon fiatalon találkozott, és fénypontnak tűnt számára a sok mocsok között, amiken nap mint nap átvergődtek, úgyhogy nem kellett sokat várni arra, hogy feleségül kérje, aztán családot alapítsanak. Három lányuk született, Rory és Dawn, akik ikrek, illetve négy évvel később Emma; a gondok akkor kezdődtek köztük, amikor Lucas végül a háború után leszerelt, és rendfenntartónak állt DC-ben, ami azt is jelentette, hogy sokkal több időt töltött otthon. Rá kellett jönniük, hogy nem csak nincs elég közös témájuk, az élettől is egészen mást akartak; Alice olyan csillogásra vágyott, amit Lucas képtelen volt elviselni, de akkor vesztek igazán össze, mikor Luke elutasított egy állásajánlatot, amivel nagyobb fizetés járt volna. Igazából a terep helyett irodai munkát kapott volna, hosszabb munkaórákkal, bezárva egy kis lyukba; nem volt hajlandó elfogadni, Alice pedig ezt nem volt hajlandó benyelni. Végül hét éve elváltak, bár miután megszabadultak a nem működő házasságuk terhétől, viszonylag barátságos viszonyt ápolnak. 
Lucas szerette a munkáját, egy egység részének lenni, így nem is volt olyan meglepő a barátai számára, amikor a következő felesége már a BDIS berkein belülről került ki; Jenny semmiben nem hasonlított Alice-re. Szerencsére. Friss házasok voltak még két évvel ezelőtt, épp az első gyermekük születésére készültek, amikor az igazán nagy baj beütött. Az őrsükön dolgozó gondnokot, Morgant, már régről ismerte, annak idején még együtt is szolgáltak, de az igazság az, hogy bár kedvelte a fazont, soha egy szavát sem hitte el, paranoiának írta le, míg végül végül meg nem elégelte, hogy folyton összeesküvésekről beszélt (és még pszichológushoz sem volt hajlandó elmenni, hogy írjon fel neki valami bogyót), így szigorúan azzal a célzattal állt neki utánanézni a férfi által állítottaknak, hogy neki segítsen, és végre elérje, hogy abbahagyja az őrült fecsegést. Arra viszont a legkevésbé sem számított, hogy amiket talál, azok a félőrültnek tartott gondnok igazát bizonyítják. Néhány napig azt hitte, csak véletlen, vagy hogy félreértette, de nem is volt ideje mélyebben utána járni a dolgoknak, a törvény vaskos keze ugyanis még a végrehajtókat is hamar utolérte.
Tárgyalás nélkül vonták meg tőle a tartózkodási jogosultságot, azzal vádolták, hogy terroristákkal szövetkezik, és mielőtt kettőt tudott volna pislogni, máris a burkon kívül találta magát. Amint magához tért a sokkból (és miután néhány napot azzal töltött, hogy a falakat rugdosta és változatos cifraságokat üvöltözött az őröknek), elhatározta, hogy visszajut. Ennek érdekében még egy szélsőséges csoporttal is hajlandó volt szövetkezni, akik az androidtestrészek csempészésével foglalkoztak, nos, többnyire; fegyvert adtak neki, és őrködnie kellett. Nem lehet sokkal nehezebb, mint amit bent csinált, gondolta; amint tisztává vált számára, hogy ezekkel az alakokkal csak olyan áron juthatna vissza, amit nem hajlandó megfizetni, amivel maga mögött nem tudna a családja szemébe nézni, eldöntötte, hogy meglép. Ehhez épp kapóra jött egy rajtaütés, amit a BDIS járőrei hajtottak végre a csoporton; Lucas eltűnt egy robbanásban, és a túlélők számára meghalt, ruhacafatokon kívül nem sok maradt belőle. Ezután néhányszor még megpróbált bejutni, különböző csempészeken keresztül, de mindahányszor elbukott, néha már csak az utolsó métereken. Az utolsó próbálkozásának már majd fél éve; az ideje nagy részét egyedül töltötte, mivel nem akart úgy ismerkedni, mintha huzamosabb ideig tervezne kint maradni. Ám lassan kezdi érezni, hogy egyre kevesebb lehetősége maradt bejutni; ráadásul már abban sem biztos, hogy azzal két év után bárkinek bármi jót tenne.