Morgan különc természete és más emberek valahogy sosem fértek meg egymás mellett. Ideje nagy részét egyedül tölti, és ha teheti, nem elegyedik szóba senkivel addig, amíg a végszükség rá nem viszi. Gondnokként az emberek szerencsére pont elég jelentéktelennek látják ahhoz, hogy ne próbálják meg megközelíteni; de ha ez még nem lenne elég, a dohányfüstöt árasztó öltözete majd megteszi a dolgát. Morgan valójában azt sem bánja, ha valaki minden áron szóba akar vele elegyedni, de annak az illetőnek felkészültnek kell lennie a férfi véget nem érő, nyomasztó monológjaira az emberi létről vagy a világmindenség értelméről, esetleg az afrikai diktátorokról, akikről valamiért ijesztően sokat tud. Míg cinikus, nihilista nézetei másokat lehangolnak, ő megnyugvást merít a tudatból, hogy tisztában van az igazsággal. Nos, az ő verziójával, ami kiegészül a kormányról szóló összeesküvés-elméleteivel. Tisztában van azonban vele, hogy a nézetei egészen sajátosak, így szimplán nem is hangoztatja őket, hacsak nem kérdezik.

Első látásra a férfi lecsúszott, fásult semmirekellőnek tűnhet, hiszen Morgan az élete nagy részét befelé fordulva vagy a könyveit bújva, a saját fejében éli, mit sem törődve azzal, hogy negyvenkét évesen sem családja, sem egy normálisan berendezett lakása nincs. Számára az egyetlen család az a felesége és az a lánya volt, akiket már elveszített, és már nincs igénye arra, hogy bárkit is veszélybe sodorjon azzal, hogy közel engedi magához. Sokkal inkább foglalkoztatják azok a titkok, amikről három éve hullt le előtte a lepel, és sokat gondolkodik a város sorsán. Temérdek szabadidejét a könyvek, drogok és prostituáltak töltik ki, emellett hobbija még a helyi közszájon forogni a hóbortos dolgaival együtt. Egyáltalán nem érdekli, mások mit gondolnak róla, hiszen a legkevésbé sem vágyik normális ember módjára beilleszkedni a társadalomba – talán képtelen is lenne rá. A legtöbb dolog iránt fájdalmasan közömbös, és (józanul tett) megnyilvánulásai szarkasztikusan elmormogott közbevetésekre vagy kegyetlenül őszinte megjegyzésekre korlátozódnak. A legtöbben érzéketlen, menthetetlenül paranoiás tuskónak tartják, aki semmire sem vitte az életben. Fogalmuk sincsen, hogy minden hibája ellenére Morgan valójában egy tapasztalt, nagy tudású ember és egy briliáns elme, aki a kormány egyik legnagyobb gonddal őrzött titkára bukkant rá. Már csak bizonyítania kéne valahogy.

Bár sok városi legenda kering a környék ápolatlan láncdohányosáról, azt mégis csak nagyon kevesen tudják, hogy Morgan, a helyi rendőrállomás gondnoka bizony hosszú karriertörténetet tudhat a háta mögött. D.C. egyik legporosabb kerületének, azaz a 8. körzetnek furcsa macskás néni helyett furcsa kutyás bácsi jutott, aki olyan feltűnésmentesen jelent meg a sarki hardware-üzlet feletti lakásban, hogy szinte senki sem tudja, mégis hogyan és mikor került oda. Az igazság az, hogy Morgant kíváncsi természete juttatta a 8. kerületbe, ahol minden bizonnyal élete hátralevő részét fogja tölteni, méghozzá egyes-egyedül, hozzátartozók és barátok nélkül – leszámítva egy kis korcsot, Benny-t, aki bár félig-meddig önálló életet él, mára a Morgan háztartás szerves részének számít.

Az apokalipszis előtt Morgan az FBI-nál dolgozott, mint információelemző és ún. Közel-Kelet szakértő, arab-angol tolmács, majd később különleges ügynök – de ez már történelem. Nagyjából tíz évet töltött ezekben a pozíciókban, de a nukleáris tél beálltával már nem a terrorizmus és az információ volt a legnagyobb baja. Ahogy mindenki más, ő is elveszített tizenhárom évet az életéből, és ahogy mindenki más, akinek elég mázlija volt, ennek az időszaknak a végén letelepedett D.C.-ben. A tartózkodási jogosultsága szinte ajándékként járt az életrajzához. Ugyanezt nem mondhatta el magáról egy szem lánya, aki sosem jutott be a burok alá, és akit azóta sem látott.

Épp, hogy véget ért a Tél, amikor Morgan egyszerű járőrként kezdett a BDIS-nél, hát hol máshol. Maga is vérlázítónak találta a hírt, miszerint lefokozták, de a magasabb pozíciókat Bradshaw természetesen a saját embereivel töltötte meg. Mit volt mit tenni, Morgan nem volt abban a pozícióban, hogy válogasson; örült, hogy burok volt a feje felett. Így hát járőrözött, és azt tette, amihez a legjobban értett: informálódott. A kezdetek kezdetén még ez a szervezet is gyerekcipőben járt csupán, és a vezetőség minden erejével azon volt, hogy működőképessé szervezzék a végrehajtói erőket, mielőtt még inkább elharapódzna a bűnözés. Az első másfél évet teljes káosz jellemezte, és ennek a zűrzavarnak a közepette bukkant Morgan valami olyanra, amire nem szabadott volna.

Omega hozzáférés? Atom- és biológiai fegyverek arzenálja? Kísérletek a szuperkatona kifejlesztéséről? Ilyen és ehhez hasonló kulcsszavakra következtetett a szeme elé táruló képekből és jelentésekből, de még mielőtt ideje lett volna tovább olvasni, egy felugró ablak értesítette az erre való jogosulatlanságáról. Így történt, hogy Forbes tábornok személyesen fogadta az irodájában, és burkoltan felvázolta neki az egyetlen lehetőségét, avagy a lemondást. Az egész olyan volt, mint egy különös álom. Morgan a mai napig elámul néha rajta, hogy életben hagyták, de fontos figyelemben tartani, hogy ezekben az időkben nem csak a BDIS, de Samuel Forbes hatásköre is jóval szűkebb volt a mainál.

Ez volt az a sorsfordító esemény, amely elültette Morgan fejében a tervezett háború gondolatának magját. Az ezt követő évek során rohamos mértékben eszkalálódott a helyzet, hiszen D.C. vezetősége totális jellegűvé fejlesztette hatalmát, a környező városokkal folytatott hidegháborús helyzet pedig egyre forrósodik. Ez egyre inkább megerősíti Morgant hitében, miszerint újabb háború készülődik, melyre a kormány többek között emberkísérletek útján igyekszik felkészülni, ráadásul a tömegpusztító fegyverek bevetésétől sem zárkózik el. A fenti elméleteket Morgan legfeljebb az internet legmélyebb bugyraiban hajlandó terjeszteni, és senkinek egy szót sem ejt róluk anélkül, hogy a világháló vastag maszkja mögé bújna. Egyrészt, mert az életébe kerülhet, ha eljár a szája; másrészt pedig, mert nem érne el vele mást, mint hogy nevetség tárgyává váljon. Utóbbi kockázat a legkevésbé sem feszélyezi, az idejét viszont nem szereti vesztegetni.

Manapság Morgan napjait a helyi, poros kis kockára emlékeztető rendőrállomáson tölti, és az ott dolgozó, jelentéktelen zsaruk munkáját segíti, mint önjelölt detektív – az ő tudtuk nélkül. Hivatalosan az állomás gondnokaként van számon tartva, ugyanis ezt a pozíciót nem vetik alá rendszeres vizsgálatoknak és ellenőrzéseknek, ahogyan rendfenntartóként regisztrált kollegáit; a helyi informatikai berendezés karbantartójaként viszont hozzáférése van mindenhez, amihez a biztosuraknak is. Ezekről a gépekről szokott csatlakozni a mély webre is, ahol a többi vészmadárral terjesztik az igét. Amikor azonban nem ezzel foglalatoskodik, akkor vagy a helyi kocsmában dohányzik, vagy a lakásában – inkább nevezném sötét veremnek – olvas.