Nora jellemén sokat alakított az a három év, amelyet Jamal Abadi és társasága körében töltött. Az évek során felhalmozódó traumák csúnya foltot ejtettek a hófehér lepedőn, ami egykor az ő személyisége volt. A fejében kialakult a világról egy torz kép, ami alkalmatlanná teszi a társadalomba való beilleszkedésre, hiszen sosem tanult meg alkalmazkodni vagy tisztelni a törvényt. Emellett százszázalékig öntörvényű és szociálisan visszamaradott. Sosem voltak barátai Jamalon kívül, aki azonban nem tanította etikettre. Még szerencse, hogy a lány (a vészhelyzeteket leszámítva) örökké hallgat, minden egyes szót harapófogóval kell kihúzni belőle. Így a legjobb mindenkinek.

Személyiségében az a kettősség van jelen, amely a jellemével kontrasztban lévő életkörülményeiből adódik: bár gondolkodás nélkül ártana azoknak, akik bántani próbálják, mégis merem állítani, hogy aranyból van a szíve. Oké, valójában fémből és áramkörökből, de biztos érted, mire gondolok. Nora világéletében másból sem állt ki, mint védekezésből, és ez nem változott a mai napig. A menekülés számára mindennapos. Az évek során beépült a személyiségébe, így rengeteg dolog van, ami bevésődött önvédelmi reakciót vált ki belőle.

Amikor biztonságban érzi magát, kifejezetten érdeklődő, kíváncsi személyiség. Ritkán ad hangot a gondolatainak, de valójában rengeteg ötlet és felvetés kavarog a fejében, a nap huszonnégy órájában. Jellemző rá az általános bizalmatlanság és az elzárkózás, hiába sóvárog (legbelül, nagyon-nagyon mélyen) akár a legkisebb emberi kötelék iránt is.

Nora ugyanarra a sorsra jutott, mint a többi gyerek, aki a háború utolsó évei alatt született. Nemhogy gyerekszobája nem volt, de még állandó tetőt sem kapott a feje fölé. Az a pár év, amelyet még viszonylagos békében, szülei egyszintes baltimore-i házában töltött, már teljesen kikopott az emlékezetéből. Ezt az időt nagyrészt pólyában töltötte, de ez nem azt jelenti, hogy ne lett volna része nagy kalandokban. Már élete első napjai is izgalmasan teltek: hamar kiderült, hogy egy születési rendellenesség következtében a szíve nem működik megfelelően.

A modern technológia ismét megmentette a napot: Nora kapott egy műszívet. A kis szerkezet nagyjából eperméretű, de teljesítményben felért egy felnőtt szívvel is, így később sem vált szükségessé, hogy lecseréljék. Sem a szülei, sem maga Nora nem tudhatta, hogy a kütyü kétszer fogja megmenteni a lány életét: egyszer, amikor beültették neki, és másodszor, amikor a szív befektetéssé vált, és bejuttatta őt a burok alá – de erről majd később.

A nukleáris telet családjával vészelte át. Mercerék különböző túlélőcsoportokhoz csapódva igyekeztek tartósítani korábbi családbarát életvitelüket. Apja a terméketlenné vált föld kultiválását tette életcéljává, anyja pedig újdonsült depressziójával küszködve remélte, hogy a férjének sikerül egy kis bort facsarnia valamelyik kórójából. A tél végeztével szinte már szinte zöldülni kezdett a kolónia, amikor egy fosztogató banda csordaként hajtott át a földműveseken és kis parcelláikon.

Nora tizenhárom évesen szembesült a valósággal. A vandálok jöttek, láttak, győztek; minden értéket felpakoltak a járműveikre, beleértve az értékes szervekkel rendelkező lánykát is, majd tovább álltak. Nora az egyik tagnak, egy bizonyos Jamal Abadi nevű férfinak köszönhette, hogy az útja nem egyenesen az emberkereskedők karmai közé vezetett. Jamal a banda egyik hangadójaként védelmébe vette a kislányt, vallomása szerint azért, mert a saját gyermekére emlékeztette, akit a tél során veszített el.

Nora már réges-rég elsajátította az önellátáshoz szükséges leckéket, de mindez nem volt elég a túléléshez. A szüleinek sem volt elég, és Jamal váltig állította: neki sem lesz. A férfi önjelölt mentorként tanította meg a kislányt az új világ szabályaira, például hogy ne bízzunk semmiben, vagy hogy vigyázzunk a sarkoknál és lépcsőfordulóknál, mert ott kapnak el a csúnya bácsik.

Nora tehát nem éppen gyereknek való körülmények között szocializálódott, viszont Jamalnak igaza volt: a tanítások még hasznára váltak. A fogadott apja úgy távozott el az élők sorából, ahogy akkoriban mindenki: hirtelen, egy másik banda váratlan rajtaütéses támadása során. A lány ismét egyedül maradt, de volt valamije, aminek a barbárok sem tudtak nemet mondani: a szíve helyén lévő jackpot.

Megkönyörültek tehát rajta, és borsos áron eladták a szervkereskedőknek, akiknek már volt is megrendelőjük a szívére. Becsempészték a burok alá, és szakemberük, „doktor” Preston Roarke szakértelmére bízták, aki azonban nem szándékozott egy tizenhat éves lányt a halálba küldeni…