Rowan remekül megvan a sivatag közepén akkor is, ha egyedüli társasága egy néma android. Egyikükbe sem tápláltak szociális kényszert, így a férfi olykor heteket kihúz anélkül, hogy egy szót is szólna – csak akkor nyitja ki a száját, ha eszébe jut egy vicc, vagy ha  a tartalékok ürülni kezdenek, és a duó kénytelen valami civilizáció-félét keresni a közelben, ahol valami kereskedelem-féle folyik. Amikor viszont beszél, abban sincs köszönet: az emberekbe vetett hitét rég elvesztette, így megnyilvánulásai vagy laposan közönyösek, vagy kifejezetten zordak, és társaságából gyakran rossz szájízzel távozik az ember. Merthogy bizonyára távozni fog, hiszen egy ilyen diskurzusban nincs sok élvezet.
Mint már mondtam, szociális kényszer nemigen szorult belé, de szociális érzékenységből nincs hiány. Ez inkább tettekben nyilvánul meg, mint szavakban vagy érzelemnyilvánításokban, hiszen az utóbbi kettőre Doyle majdhogynem képtelen. Minden embert világnézetének két pólusára helyez, és ez alapján dönti el, ki érdemes a sajnálata, és ki nem. A szürke árnyalatait figyelmen kívül hagyva, vasszigorral ítélkezik maga és mások felett. Nem túl bölcs módon hajlamos átesni a ló túloldalára. Nehéz rávenni a köztes megoldásokra vagy a kompromisszumokra, mert mindig a maximumra, a tökélyre törekszik. Tisztában van vele, hogy már nincs sok ideje hátra, ezért minden lehetőséget megragad és így nem fél a halál lehetőségétől, de természetesen mindent megtesz azért, hogy elkerülje. A látszat ellenére nem nehéz megszerettetni magunkat vele, de ha egyszer eljátsszuk a bizalmát, soha többé nem kaphatjuk vissza.
Legeslegbelül, valahol a lelke legmélyebb bugyraiban Doyle egy szeretteljes figura. Csak jót akar, de nem helyezné bárki érdekeit a sajátjai elé – ilyen hozzáállással már rég betemette volna a homok. Bármilyen kivételesnek is tűnik egy poszt-apokaliptikus önjelölt jótevő, Doyle nem jótékonykodásból irtja a férgesét, csupán szereti összekötni a kellemeset a hasznossal. 

Rowan Doyle törzsőrmester életpályáját egy meredeken lejtő grafikonnal ábrázolnám. Nagyjából huszonnyolc éves korában kezdődött a zuhanórepülés, és mióta Doyle földet ért az x-tengelyen, azóta fel sem kelt onnan. Hosszú, de pénzügyi rögöktől mentes út vezetett idáig.

Egyike volt azon gyermekek millióinak, akik szerencsés módon túlélték a nagyjából húsz éve kezdődött háború-sorozatot, de a szüleikről szerencsétlen módon nem mondhatták el ugyanezt. Rowannek tizenkét évesen még elég aranyos volt a pofija ahhoz, hogy egy kiváltságos washingtoni házaspár a gondjaiba vegye és a sajátjaként nevelje. Apja bankár, anyja pedig tanácsos volt, mindketten a városi és politikai elit tiszteletbeli tagjai. Évekbe tellett, mire a lesújtott fiút szóra bírták, de nála hálásabb és alázatosabb kölyök aligha akadt volna. Jól tudta, hogy az életét köszönheti a nevelőszüleinek, és mindig szem előtt tartotta ezt a tényt.

Tizennyolc évesen megkezdte katonai kiképzését a BDIS-nél, de rá két évre a háború helyét átvette a tél, és Doyle irányt változtatva a rendfenntartói pályát vette célba, hogy az általa annyira csodált városon és annak polgárain segíthessen. Befolyásos szülei és istenadta tehetsége nagy löketet adtak a karrierjének, így huszonöt évesen már a BDIS egyik különleges alakulatának egyenruhájában feszíthetett, és a Zeusz-raj törzsőrmestereként és később rajparancsnokaként többnyire hírszerzéssel foglalatoskodott. Bal szemének világát Moszkvában veszítette el, miután egy balul (!) elsült küldetés során kilétéről lehullott a lepel, és Doyle két hetet töltött a helyi titkosszolgálat foglyaként. A kínvallatások többnyire eredménytelenek voltak, legfőképpen azért, mert a kémben tényleg nem volt túl sok kihúzható információ – erről a felettesei gondoskodtak.

Egy washingtoni bevetés során Doyle fültanúja lett egy gyanús beszélgetésnek, mely a különleges osztag két másik tagja között zajlott le. Azonnal feletteseihez fordulva eleget tett kötelességeinek és jelentést adott az esetről. Enyhén szólva meglepődött, amikor Forbes tábornok személyes találkozóra hívta, hogy négyszemközt beszélhessenek arról, amit hallott. Doyle természetesen mindent elmondott a potenciális belső veszélyről. A megbeszélés után pár nappal azt a küldetést kapta, hogy ártalmatlanítson egy kémkedéssel vádolt politikust, majd az ő meggyilkolásának vádjával elítélték és megvonták a tartózkodási jogától. Még csak búcsút sem vehetett a feleségétől.

A mai napig sem tudja biztosan, hogy mire készültek (avagy készülnek) odabent. Manapság másodmagával rója a pusztaságot, és magára vállalta a burkon kívüli igazságszolgáltatás feladatát. Gyilkosokat, emberkereskedőket, csalókat vadászik le, és minden értéküket zsebreteszi vagy eladja, esetleg a szívességért vár fizetséget az ellenségeiktől. Társa egy Seven nevezetű android, akinek több alkatrészét is eladták már (többek között a „beszélőkéjét” is, ezért már alkalmatlan a nyelvi kommunikációra) fegyverekért vagy alapanyagért cserébe. Sevent egyébként katonai célokra fejlesztették ki még a korábbi háborúk során, így nagyjából húsz éve csaknem kifogástalan működéssel bírja a kinti létet. Ugyanez nem mondható el Rowanről, akinek mindössze két évébe tellett bőrrákot kapni – de legalább a bal szemére nem kell napszemüveg.